Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-09-01 / 7. szám - Zerdahelyi József: Meleg eső indult… vihar lett belőle
Zerdahelyi József: Meleg eső indult... vihar lett belőle múljon a lüktetés a halántékáról. Ahogy hazaverődött, bekopogott a béresgazda ablakán. — Jancsi te !Kászálódás hallatszott az ablak mögül, aztán kilépett az inges gatyás öreg cseléd.— Elmégy még az este Dankó Postához. Megmondod neki, hogy még ez éccaka hirt hozzon disznó nyomáról. — Értem .Gábor behúzódott a házba és elaludt. Éjfél után egy órakor megkoccant az ablaka. Jelbeszéddel. Dankó Pesta lapult az ablak alatt. A hajnal ott találta őket az erdőn, hangos ugatás hangja mögött. A mohosodó mezőket púposra formálta a kiszabaduló feszültség. Gábor életének kiegyenesedett vonala ahogy megütközött a viharral, merész ivet vetett. Szakadozott le róla a lánc és nagy csörgéssel hullott le mögötte. A csörgés zaja elfedte a Kőrössy ház falai közé szorított sóhajok hangját és a feléje törő vágyak szótalan forrását Gábor nem érezhette meg. Mikor hazakerült a harmadnapos vadvilágból, üzenet várta. Márta levele. »Jöjjön el hozzám, beszélnem kell magával« csak ennyi volt a papíron. Kedvetlenül olvasta, hideget érzett az Írott szók nyomán, messzeszakadt idegenség nézett belőlük rá. Aztán erőt vett magán és hogy rendbe igazította a külsőjét, elindult a városba. Útközben kisötétedett a nyári ragyogásba a Váry ház ablaka és megfogta.— Borzasztó, mit csinált velem a minap este. így rátámadni az emberre — tette a szemrehányást Váry Ilona hangja — aztán azóta meg felém sem nézett, pedig vártam, hogy eljön a bocsánatért, mert haragszom ám. — Nem lehetett az máskép. Olyan volt akkor este, muszáj volt megvadulni.— Most nem vagyok olyan ? — kihajolt az ablakon a lány. — Most is, de most süt a nap és messziről idelátni. — Én nem bocsátók meg... úgy megijedtem, egész éjszaka nyitott szemmel figyeltem. Féltem, nagyon. — Kár, de én nem sajnálom. Szép volt, vad volt, szédülés volt. Az mindig gyönyörű és ha megint úgy volna, megint úgy tennék. — Mit csinált azóta ? — Vadásztam. — Mindig ? — Mindig — igy akadozott a beszéd.
