Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-08-01 / 6. szám - Darkó István: Égő csipkebokor
barkó István: Égő csipkebokor Itt az alkalom, hogy megnyerje a lappangó csatát, meggyőzze az ellenálló lányt, kimentse, felerősítse, előrevigye magát, levetkezze a kicsiny gond-bajokat, a szűk helyen szorongó falut, a forrószáru, kényelmetlen csizmát, felemelkedjék, több, hatóbb, szavasabb és valakibb lehessen. A miniszter felállt és kezet nyújtott neki: — Isten vele, Bódi úr. Gondolja meg jól ! Gyuri meghajolt s már egész mivolta azt az elhatározását reszkette, hogy holnapután este bekopogtat a miniszterhez s megrágott szájjal, keményen igy szól majd: — Azért gyüttem, hogy megadjam a feleletet: Igen ! XI. Este tíz óra tájban alvást tervezett. Felment a széles lépcsőkön, a gummiszőnyeghez hasonló folyosőboritáson elneszelődve kopogott a lépése. Úgy gondolla, olvas még valamit, vagy talán megválaszolja a kis Örzse levelét. Kiáll a fekvő erkélyre, elnézeget le a tág völgyek felé, a légnemű szurokkal töltött óriási katlanba, amelyben ilyenkor szürkés párázatokkal főtt csendesen az éjszaka. Parázsszemek hullottak koraestén beléje, apró falvak jelei a mérhetetlen völgyben s a hegyek oldalain. A katlan egyik nyílásán hernyó mászott be, vonagló teste lassan haladt előre s ahogy már szemmel is megjelezni lehetett a sötétben, látszott, hogy izei apró tüzekkel világítanak, mivel meggyulladt a fővés nagy melegétől. Dohogva, sustorogva mászott tovább a hernyó, a vonat, mígnem kihullott a katlan jobboldalán. Játszó fantáziával nézegette gyakran a mérhetetlen tágasságu völgyet. Magasan fönt, hideg tiszta levegőjű hegyfokon látta magát. Aminthogy emlékezett, hogy a vonatról lent megmutatták neki az elképpesztő hegyek oldalán a szanatóriumot, de nem volt az onnan több, mint egy piros fedelű gyufaskatulya. Hanem benne a nyugalom) s a gyógyulás lakott. Ha nem jött álom a szemére, kiállt többször éjszaka idején is az erkélyre. Olyan testét átjáró, bőrét dörzsölő hidegben állott ilyenkor, mintha nyári forróságban a legégetőbb munka közben elszaladhatott pár percre megfürödni. A völgybe a forró poklot tette ilyenkor a gondolata. Kábulatos álomban, gyötrődve főttek benne az emberek. Az apró házakban főnek, a földi gyehennában, miután a legtöbbjük számára azt is nyújtja az élet, amitől balgán csak haláluk utánra rettegnek: bűneik büntetését, a poklot. A szánakozás csak olyankor remegett keresztül Gyurin, ha haza gondolt, Gesztetébe és sajátmagáról is tudta hirtelen, hogy rövidesen el kell hagynia ezt a hűvös szép helyet, a magasságok, a leszűrt csend, a kristálytiszta pihenés s az Istennel szomszédosság gyönyörű helyét és vissza kell mennie
