Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-03-01 / 1. szám - Szombathy Viktor: A német lány és a szerelem

Szombathy Viktor: A német lány és a szerelem

mit sem ér, ha nem értik egymás szavát.

Vince kutató pillantással nézett körül. Szeme felvillant, ahogy a vigyorgó Sipekit felfödözte. Odaintette magához. Sipeki illegettbillegett és Kun Árpád bosszúságára már mutatkozott is be a hölgynek. Németül.

— Mondd meg neki, hogy máskor több időre jöjjön, — parancsolta Vince.

Sipeki átadta a parancsot. Még mondott valamit, hadart csudamódon, nevetett, szemmelláthatólag mulattatni akarta a lányt. Vince oldalba is lökte, de Sipekit megállítani már nem lehetett. Pörgött a szó benne és ugyancsak magyarázott.

Vince végül is megunta s félrepöndöritette a konkurrenciát. S mivelhogy a vonat fütyült, karonkapta a leányt s vitte a kocsik felé. A lány a lépcsőnél állott. Vince ekkor megfogta a kezét és a lány szeme közé nézett :

— Ikkliben dik! — mondta parancsoló módon, mert nem tűrt ellenvetést.

A lány felkacagott. Meglegyintette Vince arcát és csókot intett neki a kezével. Aztán a vonat már el is tűnt a városi alagutban, mert olyanok ezek a német városok, még a piac alatt is alagutban fut a vonat.

Vince se látott, se hallott. Szédülten a boldogságtól Kun Árpád nyakába borult. Aztán még öt koronát kért tőle a nagy látvány dijául és a Blaucsernében rendelte érte a söröket.

Csak Sipeki nem szólt semmit.

Sipeki egész este tűnődött. Tenyerébe támasztotta a fejét és nagyokat hümgetett. Sipeki kavargó fejében nagy gondolatok születtek és haltak meg már, de a mostani gondolat ugylátszott, túléli a csecsemőkorszakot.

Együtt mentek haza. Széles jókedvben csöngettek be a kaszárnyába, a sztrázs majdnem föl is jelentette őket, olyan óbégatást csaptak az udvaron. Vince sokáig nem tudott elaludni, az öröm és keserűség egyképpen emésztette. Az öröm, hogy ilyen szép kedvese akadt s a keserűség, hogy mit ér a szépség s a kedves, ha nem válthat vele egy szót se. Kivéve, hogy ikkliben dik. Hát ezt jól megmondta neki.

Másnap zöld levelet hozott a kantinból és Sipekinek újból írni kellett. Sipeki előhúzta a legszebbik pennát és tempósan bigygyesztette egymás mellé a betűket.

Sipeki azonban mást irt, mint amit Vince diktált. Sipeki a maga érzelmeit irta a levélbe és felkérte a leányt, hogy vasárnap, úgy mint hatodikán, okvetlenül jöjjön el.

Vince mindezt nem tudta. Vince diktált, Sipeki irt. Mindegyik mást-mást.

Enyhe fénnyel reszketett a délutáni nap. Ismét vasárnap délután volt. Sipeki izgatottan készülődött a városba. Senkinek nem szólt, csizmát húzott és sarkantyút, holott az suszternek nem jár. Fütyülőzsinórt is felrakott és pontosan délután három órakor ott állott az állomás kijáratánál.