Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-08-01 / 6. szám - Jarnó József: Martinovits apát és kortársai
Jarnó József: Martinovits apát és kortársai tette a nemesi jogok és kiváltságok védelmét, s a parasztság tökéletes gúzsbakötését. A parasztság szociális elnyomása természetesen párhuzamosan haladt a legteljesebb gazdasági kizsákmányolással. A törvényhozás időről-időre megállapította a jobbágyság terheit, de ezek a törvények sohasem vetettek gátat az egyes földesurak önkényének, mert az országos érvényű határozatok tulajdonképen csak a jobbágy-terhek alsó határát jelentették. Mert az óvatos törvényhozók sohasem mulasztották el az urbérrendezési törvények végére odabiggyeszteni a zárópasszust: „épségben maradván az uraknak és nemeseknek egyébb jövedelmei is, melyeket eddigelé ezeken kívül kapni és szedni szoktak.“ A magyar jobbágyság helyzete az évszázadok folyamán alig változott. 1438.-ban a nemesség, miután az erdélyi jobbágyok fegyveres felkelését letörte, a meghódolt jobbágyokat formálisan kiirtotta és a helyükbe román parasztokat telepített. Száz évvel később pedig törvénnyé lett a hírhedt 14. törvénycikk, melynél nyíltabban beszélő dokumentuma talán sehol sincs semmilyen osztályuralomnak:„mindazokat a parasztokat, akik természetes uraik ellen felkeltek, mint árulókat főbenjáró büntetéssel kellene sújtani. Hogy azonban annyi vér ne folyjon s az egész parasztság (mely nélkül a nemesség keveset ér) ki ne pusztuljon“ — a törvény csak az emberi jogokat vette el a paraszttól. A következő évszázad viszonyairól Takács Sándor a következőket írja: „Ha a nemes törvénytevő urak dermesztő hidegben a vizen léket ütöttek s a gyanúsított jobbágyokat a fejüknél fogva a viz alá dugták, ki vette volna ezt tőlük rossz néven, hisz csak a vádlottakat vallatták. Fi nemes, aki a jobbágyot a tőkéhez vonta s karját levágta, csak úri tisztében járt el“. A tüzes trón és az izzó vaskorona nemcsak Dózsa Györgynek jutott ki, félévszázad múlva a horvátországi parasztfelkelés vezére, Gubecz Máté jut ugyanerre a sorsra. Az 1631-32.-es parasztfelkelés vezéreit, Császár Pétert és társait, Kassán kinpadra vonták és felnégyelték. S több mint egy évszázad múlva még mindig ez a mentalitás uralkodik: Mária Terézia idejében Szolnok vármegye teljes elpusztításra ítélte Túr és Vásárhely községeket, ugyancsak egy parasztfelkelés miatt, — a kegyes királynő azonban enyhítette az ítéletet és megelégedett azzal, hogy sarcot vetett ki a községekre, a felkelés két vezérét kivégeztette és 110 embert bebörtönöztetett... S II. József uralkodása alatt, tehát a XVIII. század végén, a magyar földesurnak még joga volt engedetlen jobbágyait halálra vesszőztetni és korabeli feljegyzések bizonyítják, hogy ez a jog nemcsak régebbi korokból maradt papiros-jog volt, de még gyakran nyert al-
