Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-08-01 / 6. szám - Jarnó József: Martinovits apát és kortársai

Jarnő József: Martinovits apát és kortársai

ciaországban. S ez természetes is : ezt a fejlődést mindenütt ugyanazok a gazdasági törvények diktálták. A kezdet konjunktúrájában villámgyorsan sokszorozódó kereskedelmi és ipari tőkének gyorsan kellett elérnie azt a hatalmi pozíciót, amelyet az előző korokban a lassan kamatozó földbirtok biztosított tulaj donosainak.

A dolgok lényegén nem változtat semmit, hogy ez a folyamat, melyet ugyanúgy lehet forradalomnak nevezni, mint a megváltozott termelési rend társadalmi kihatásának, az egyes országokban nem egyformán ment végbe. Párisban ennek a folyamatnak külső jelei a vörös frigiai sapkák, a demokratikus jelszavak és a népünnepély számba menő kivégzések voltak, mig Németországban csupán az jelezte az uj világ kezdeteit, hogy az egész országban rendkívül elszaporodtak a gyárkémények. Természetes, hogy komoly okok húzódtak meg amögött, hogy ugyanakkor, amikor a francia polgárság nemcsak a hatalmat, de a hatalom összes külső jeleit is magához ragadta, miért elégedett meg a német polgárság azzal a hatalommal, mely beilleszkedett a régi világ formái közé, s miért hagyta meg a hatalom jelvényeit és pompáját annak a feudális osztálynak a kezében, melynek tagjai tulajdonképen már csak az ő zsoldosai voltak, mint diplomaták és katonatisztek, — ezeknek az okoknak a vizsgálása azonban már nem tartozik ennek a tanulmánynak a feladatai közé.

Ezekután nem maradhat el az a megállapítás, melyhez el kellett érkeznünk, ha a kor társadalmi és kulturális jelenségeivel akarunk foglalkozni, — hogy tudniillik az a gigantikus átalakulás, mely a XVIII. század második felében történt, csak függvénye, természetes következménye volt más, látszólag egészen jelentéktelen változásoknak, amelyek a gazdasági élet, a termelés terén következtek be.

Amig az emberek termelőeszközei a két kéz és az ezzel a két kézzel forgatott szerszámok voltak, addig a gazdasági életet domináló termelés csak őstermelés (földművelés és állattenyésztés) lehetett. Természetes tehát, hogy a föld — a termőföld és a legelő — birtoklása ebben a korban egyértelmű volt a gazdasági és (az ebből természetszerűen kövelkező) politikai hatalom kézbentartásával. Ennek a korszaknak természetes urai voltak azok, akik megszerezték maguknak a földbirtokok tulajdonjogát. Az ipar, melynek lehetőségei rendkívül korlátozottak voltak, nem nohette ki magát komoly hatalmi tényezővé.

Amikor azonban a tengerentúli piacok megnyíltak az európai ipar számára, megváltozott a helyzet. A maga két kezével dolgozó iparos mellett kifejlődtek a munkamegosztás elvén alapuló és többtermelésre törekvő manufaktúrák, melyek már lehetővé teszik* hogy a polgár, aki már nem a maga két ke-