Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-08-01 / 6. szám - Farkas István: A kisasszony
A kisasszony A falu végén, ahol a folyó cikk-cakkos ívben kanyargóit az emberszabta, új országhatár felé, kis akácerdő bújt meg a füzek helyén. Falusi méhek ügyeskedtek a csupa-virág félig nyitott kelyheiben, az esőjárta virágok kesernyés édességét eljövendő pergetett akácmézre gyűjtve. Föllebb, a domboldalon a búza virágzott és kék búzavirágok mosolyogtak a késő tavasznak. Ide járt Mária, az aranyparaszt leánya a tanítóval. A tavasz mindig összehozta őket. Amit a téli esték hosszú egyedülléte elválasztott bennük, felolvadt a virágzó akácok alatt és kicsordult belőlük is a méz, amit esténkint és nappalok éber álmaiban gyűjtöttek. Mária és a tanító szerették egymást. A tanító a leányt még a falusi iskolában tanította, ahol feketeségével, messzenéző szemeivel és bársonyos, félighunyt pilláival a korai Giocondara emlékeztetett. Később Téglás, az aranyparaszt intézetbe küldte. És Reichenberg, meg a pesti Sacré Coeur után Mária csodálatos utat tett meg visszafelé Péterhez. A gyermekes ragaszkodásból a megérett leány öntudatos, senkitől és semmitől vissza nem riadó szerelme lett, amely évről-évre és napról-napra büszkébben és elválaszthatatlanabbul bontakozott ki benne és egész fiatal életét Péternek rendezte be. A faluban ünnep volt, tarkaruhás leányok kergetőt játszottak és csilingelő kacagással hunyorítottak a napra és a legényekre. A nap meleget adott az ünnepdélutánnak, a legények meleget adtak a sok kis munkás szívnek. És nagy elégedettség feszült a falu fölé, amely fölért a dombtetőn álló torony magasságáig és igazi ünnepiessé varázsolta a levegőt, a fákat, virágokat, kerteket, házakat, a faluba szorult szalmakazlakat, megszépítette az olvasót morzsolgató öregasszonyok múltját és reménykedővé tette a fiatalasszonyok jelenjét. Mária az ünnep délutánját Péternek adta. Majd mindig együtt voltak a kis akácerdőben, ahova ilyenkor nem járt senki, legfeljebb eltévedt bárányokkal találkoztak, de a pásztor okosabb volt és nem ment feléjük. — Kisasszony! — szólt Péter, — maga megint haragszik rám. És puderozza magát.... Mária szemében kacéran ült a félig nagylányos mosoly. És mert Péter nem szerette, ha kendőzi magát, azértis elővette a rúzst és végighúzta az ajkán. — Mária ! — ijedt fel Péter, — ha egy kicsit szeret, ne tegye ezt! Miért festeni a maga fiatalságát ?
