Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-08-01 / 6. szám - Pongrácz Kálmán: Az értelmiség válsága
Pongrácz Kálmán: Az értelmiség válsága Ez a válság először anyagi téren jelentkezett. A világháború a polgárság kis- és középtőkéjü rétegét, azt lehet mondani, teljesen tönkretette. A nagytőke üzleti tájékozottságánál fogva, de meg azért is, mert a változó idők kedvező és uj üzletlehetőségeket kínáltak számára (hadseregszállitás) elkerülte ezt a veszélyt. Ez az anyagi devalváció természetesen szellemi téren is csakhamar éreztette hatását, még pedig két vonatkozásban: Mig ugyanis a válságba jutott régi polgárság legértékesebb rétege élet és érdeklődési körét az egyre mostohábbá váló viszoszonyok hatása alatt szűkíteni volt kénytelen, addig a kedvező konjuktura egy teljesen értéktelen és gyökérnélküli uj réteg felhatolását készítette elő. És bár az azóta kifejlődött világgazdasági válság ezt a réteget újra visszataszította előbbi helyzetébe, mégsem tudta ezáltal többet az anyagilag tönkrement régi polgárság háború előtti társadalmi jelentőségét visszaszerezni. A polgárságnak ebben a szellemi és anyagi legyengülésében kell látnunk a legfőbb veszedelmet. A bolsevizmus — főleg a legyőzött Középeurópában — sem szellemi, sem anyagi téren komoly ellentállásra nem számíthat, hiszen a polgár anyagiakban már szintén proletárrá lett s másrészt szellemi téren európaszerte kétségbeejtő az az alacsony színvonal, ahogy a középosztály védi, vagy védeni gondolja a maga igazát. A gazdasági átalakulás szimptomáit figyelmen kívül hagyva, úgy a kapitalisták, mint a proletárok támogatásától megfosztva, hatalom hiányában — melyet tehát nem is védhet — minden energiáját illúziók és az élettel ma már kevés kapcsolatot tartó előítéletek gyakran teljesen irracionális védelmében őröli fel. A negyedrend érvényesülését akadályozói?) harmadrend pozíciója tehát megrendült. A problémát ma már a kérdés komoly kutatóinak szemében nem is az képezi, hogy a polgárságot mikép lehetne újra XIX. századi hatalmához visszasegiteni — mert az ma már történeti abszurdum — hanem az, hogy mindkét osztály kizárólagos uralmát mellőzve, miként lehetne a harmad és negyedrend kooperatív együttműködését megvalósítani? (:Első kísérlet erre az érdekképviseleteket intézményesitö fasizmus:). A még mindig „polgári“ jelszóval takaródzó, de alapjában a nagykapitalista érdekeket száz-százalékosan érvényesíteni akaró ő-liberális politikusok ugyanis ma már éppen olyan rövidlátó utópisták, mint moszkvai ellenfeleik. A kapitalizmus súlyos válságát ugyanis csak az tagadhatja, aki az élet tanítómesterének, a történelemnek tanulságait képtelen észrevenni és megszívlelni. Ha nem vagyunk ugvanis semmi másra tekintettel csak arra, hogy a liberális kapitalista állam termelte ki és intézményesítette a nacionalizmusnak azt a romboló imperialista tendenciáját,* mely végeredményben oka volt a kontinentális összeomlásnak és jelenleg is legmerevebb ellenzője a nemzeti ellentéteket felszámolni hivatott leszerelési és revíziós politikának *Nitti híressé vált könyveiben rámutat arra, hogy a revanche-eszmét propagáló francia sajtót mily intenziven támogatta az elszászi és lotharingiai bányák után törő francia nehézipar.
