Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-08-01 / 6. szám - Tamás Mihály: Családirtás

Tamás Mihály: Családirtás

A díványhoz szaladt, elővette a kis ceruzavéget, az apjához futott vissza vele. — Tessék nézni, már csak ilyen kicsi van.

Az apja nem szólt. A gyertyát nézte. A gyertya gyorsan égett. Kínnal vidámult az arca, kínnal lobbant ki belőle a vidámság.

— Sanyika, kéne nekem három szeg, neked van mindened. Sanyika már szaladt is a díványhoz, kihúzott egy ládát, kotorászni kezdett benne. A lány az apjához ment.

— Minek apunak a szeg ?

Az apjuk felnevetett hangosan, verejtékesen.

— Játszani fogunk.

A kislány hitetlen volt.

— Vacsora előtt 1

Az apja ráhagyta.

— Igen, vacsora előtt. Jobban fog esni a vacsora.

Komoly volt az arca a lánynak.

— Neked most is jól esne.

Sanyika három kis szeget talált, szaladt vele az apjához.

— Tessék, apu, itt van.

Három kicsi drótszeg volt a kicsi marokban.

A nagy ember majdnem zuhanva ült le a székre. Sápadt volt, mint a temető holdvilága. A kis fiú meg értelmetlenül bámult az apjára.

— Hát ilyen kell ?

A kislány már szaladt is a díványhoz.

— Persze, hogy nem, biztosan nagyobb kell apunak.

— Igen-igen, nagyobb... erősebb.

Megcsuklott a hangja, de a gyertyára nézett. A gyertya gyorsan égett.

Az ajtóhoz ment, a széket az ajtó elé állította, felállt rá, most már keményen szólt rá a fiúra.

— Add ide a kalapácsot!

Sanyika nagy buzgalommal vette elő a kalapácsot a ládából. A ládában sok minden volt, szeg, sróf, üres gyufaskatulya. Kalapács is volt.

Egy szeget, nagyot, erőset, a legerősebbet középre verte, a szemöldökfába. A másik kettőt két szélre, egyformára a középsőtől. i I

A két gyerek a szék mellett állt és vidám várakozással nézte az apját. Elfelejtették, hogy még nem vacsoráztak. Játszani fognak.

Az ember pedig leszállt, most már szilárd volt a lépte, mint a végzet dobbanása. Kötél volt az asztalfiában, ruhaszárító kötél, minden szombaton ezt kötötte fel a szoba két sarka között* arra aggatta a kimosott ruhát.