Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 1. szám - Móricz Zsigmond: A Magyar Írás elé
Lebontott falak, berozsdásodás, elkeseredés van helyette. Közeledések nincsenek, eltávolodások vannak. Az emberi méltóságnak a magyar kultúra szerinti emelkedése helyett állandó értékvesztés, lemorzsolódás, torzó-termelés van. Bent mindezt asztalunkra, górcső, preparáló kés alá tesszük. Szétfejtjük, bensejébe nézünk, kivizsgáljuk. Megállapítjuk mibenlétét, anyagát, lényegét. Aztán tanácskozunk. Mindenki hozzászólhat, aki előbb már dolgozott. Megmondhatja, hogyan látja vizsgálódásai tárgyát. Végül ajánlatokat' kell mondanunk: miképpen segítsünk, mit s mikor tegyünk ?! A munka programja tehát dús. Gazdag, mint az élet, mint a kisebbségi magyarság élete bajokban, tájékozatlanságokban, elszegényedésekben, megrettenésekben. Arra vállalkozunk, hogy végigéljük ezt a csodálatos, nehéz, zsúfolt életet. Csillagszemű fiatalok laknak a fenyőfa gerendájából rótt újfajta szlovenszkói magyar hajlékban. Dolgozni fognak. Munkaprogramjuk első pontja harsogó követelés: élni akarnak! Már megpróbáltatottak, edzettek, bátrak. Az életet követelik és példát akarnak adni az életre másoknak is. Szlovenszkó, 1932. március. DARKÓ ISTVÁN A Magyar írás elé Nagy örömmel s egy kis meghatottsággal hallom, hogy a mi vidékünk fővárosában indul meg a Magyar írás. Munkács volt az a nagyváros, amely abban az időben, mikor én még nagyon kicsi fiú voltam, úgy hangzott a fülemben, mint egy igen távoli, igen óriási és igen tündéri hely neve. Sohase láttam és semmi reményem nem volt, hogy valaha is láthassam. Ahhoz át kellett volna menni a Tiszán és utazni, utazni, isten tudja meddig a kis szekéren. Az édesapám ökrei talán soha el se is tudtak volna oda sétálni. Később az iskolában ha előkerült Munkács neve, Zrínyi Ilona és Rákóczi Ferencz életével kapcsolatban, mindig megdobogott a szivem, hogy az a Munkács, az valami csodálatos hely lehet, onnan még valaha nagy dolgok fognak elindulni. És ime, itt a nagy dolog: Munkácson indul meg a Magyar írás. Szinte úgy tűnik fel, mintha gyermekkorom álmai válnának valóra s a mesének a forrása szökkenne fel Munkács felől. A népmese fűződik bennem ehhez a tájhoz. Mennyit hallgattam a fonóban, a tűzhely mellett, a boglyakemencék tövében a mesét, a kedves imbolygó, ficfás tiszaháti kis falvakban. Csetfalván Írtam le egy mesét, amelyet mostanában megtaláltam a maláji szigetek népmeséi közt. Honnan indult, micsoda ősi Munkács irodalmi központjábóUaz a mese, hogy elért a Tisza partjára s elért a keleti
