Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-07-01 / 5. szám - Zapf László: Irodalmi arcképek (Mécs László)
Zapf László) Irodalmi arcképek nála a régi fütyülő...» (Falusi hold alatt.) Most már megérthetjük, miért tudja a kereszténységet olyan ritkán, mint összefogó társadalmi faktort, felértékelni A saját egyéni sorsának hatása alatt mindig valami élőhalott aszketizmust lát benne. Mikor már-már fel akarna olvadni a kereszténység kollektív megnyivánulásaiban, akkor ilyen kételyek zavarják: «De térdig járok a humuszban még, — álmodtató pacsirtás még az ég...» Mert Mécs László az élet szent dinamizmusának, diadalmas tenyészetének a szerelmese. Szülőföldünk, Napfogyatkozás, Rohanás a tavaszba és sok más robbanó vers ennek az életérzésnek a kifejezői. Ezt az életet csak gyerekkorában élhette át minden fenntartás nélkül, azért tulajdonit még nagyobb fontosságot a gyereknek, mint általában az egész modern tudomány és irodalom. A számára elérhetetlen családi élet után vágyódik örökké. Mig végül is úgy tetszik neki, hogy az élet csalhatatlan dinamizmusának legerősebb bizonyitéka az erotica sub spécié aeternitatis. Csakhogy ez már nem életigenlés, hanem egy sötét hatalom, az egyik legnagyobb életerő, mely a gyermekben tisztának induló emberi életet beszennyezi. «Az élet nem tűr meg meséket!» — figyelmezteti a tiszta kislányokat és a «vajúdó ágyék kínos lázára» inti őket. Az erotika őt is úton-útfélen megkörnyékezí : az erotikusán izgató nők, a «húsmesék» és «húsálmok» ezer változatában. Mécs László szerelmi költészetének alapzata a szép fiatal pap, aki fél az életbe lépni, hogy szépségével fel ne gyújtsa a női sziveket és hogy igy meg ne zavarja azt a családi boldogságot, melyet olyan nagy tiszteletben tart. (Beethoven-szonáta, stb.) Van ennek a költészetnek egy nagyon értékes eredménye: a polgári erkölcs bírálata. Ez az erkölcs kétkulacsos. Más követelménye van a férfivel és más a nővel szemben. Mig a férfiak korlátlanul odaadhatják magukat az erotikának, a lányoknak még tudniok sem szabad erről, «Nebántsvirágként» nevelik őket, hogy nagy álmokkal egy jó partira várjanak, mig végül jön egy jóállásu kiélt férfi : «s a parthie kész, s már indul is vele az ifjúsága roncsolt csolnakán...» (Egy rózsás arcú lány.) Mécs még nem látja biztosan a polgári erkölcs válságából kivezető utat, de a hangsúlyt már is a férfi és a nő lelki egymásrataláltságára teszi és a főhibát épen a családi élet felbomlásában látja. Látjuk tehát, hogy egyéni sorsából milyen pozitív értékek nőnek ki, mig másrészt szociális humanizmusát épen papi hivatása hozta válságba. De volt egy másik tényező is, mely az idealista humánistát nem kevésbbé összetörte. S ez Mécs magyarsága. Első verseiben szó se esik róla. A testetlen absztrakt
