Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-07-01 / 5. szám - Ivánfy Géza: Kisebbségi magyar nemzetgazdaság
Kisebbségi magyar nemzetgazdaság A Magyar írás fokozatosan kiépítendő külön rovatban fog foglalkozni a kisebbségi magyarság gazdasági kérdéseivel. Ennek az igen fontos tudományos és gyakorlati munkaterületnek az elhanyagoltsága indítja a Magyar Irás-t arra, hogy állandóan helyet adjon a kutató, feltáró, szervező elméleti közgazdasági munkának s evvel a gyakorlati élet javulását elősegítse. Az alábbi cikk ezt a munkát vezeti be. Már el kell kezdeni ezzel a száraz témával is foglalkozni. De alaposan foglalkozni, nemcsak sátoros ünnepnapokon, hanem a kenyérkeresés szürke hétköznapjain és éppen a dolgos mindennapokon látottakat, hallottakat kell összegyüjtögetnünk, lassan, kínos pedantériával pedig, hogy kisebbségi sorsunk «ujarcu» gazdasági berendezkedéséhez a «közgazdasági diagnózis» biztonságával kezdhessünk. Eddig is esett szó mindazokról a kérdésekről, amelyeket most csak röviden kívánunk érinteni, de egyebekben kiválóan felépített szónoki eredményeknél többet alig jelentett mindaz, ami eddig e téren történt. Szórványos újságcikkek, véletlen alkalmakon egy-egy előadás, s legtöbbször unalomig hangoztatott közhelyek rakettirozása mindég comme il faut társaságban, egy-egy elnökség, igazgatósági tagság, felügyelőbizottsági tagság, egyebekben nagyon is vegyesen és az internacionális tőke árnyékában elvállalt aprókörü «közgazdasági» tevékenység, egy iparüzem vezetése, egy kereskedés irányítása vagy egy kézműves kisipari műhely keserves vergődések között fenntartása : ez volt s ez ma a magyar kisebbségi nemzetgazdaság. Nem akarunk most beszélni a mezőgazdaságról, mert az valahogyan mégis csak jobban oda van nőve a nemzeti eszmekörhöz és — ha e téren még csak a kezdet legelején sem vagyunk — igen sok kilátás van arra, hogy magyar gazdanépünk, nemcsak földbirtokos uraink, az egyéni existencia mentéssel együtt a kisebbségi nemzeti vagyonmentés kollektivumához is ád a mindennapi kenyérmentés és kenyérkeresés izzadságos munkájából akkora részt, hogy legalább amink van, az megmaradjon.A magyar kisebbségi kultúra mentésében kissé túlságosan sokat vereinmeierkedtünk, s valljuk meg őszintén, hogy alig tettünk többet, mint azt a bizonyos lelkiismeretet nyugtatgattuk, amely néha néha szurdalni s furdalni kezdett, mert az eredmények a sok apró-cseprő, papiros egyletek, szövetségek
