Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 1. szám - Ankét a Masaryk-akadémiáról
Ankét a Masaryk-akadémiáról 1931. november 9.-én tartotta alakuló közgyűlését Pozsonyban a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság. A Masaryk elnök egymillió koronás jubileumi alapítványával létrehozott kulturális intézmény működését nagy érdeklődéssel várta az ország magyar lakossága. Kétségtelen, hogy ebbe az érdeklődő várakozásba nem kis mértékű tartózkodás is vegyült, aminek az volt az oka, hogy az alakuló közgyűlés alkalmát politikai pártok vezető exponensei is felhasználták a kulturális munkára vonatkozó gondolataik kifejezésére. Minden kulturális megmozdulást nyilvántartó, megfigyelő és tájékoztató szerepének megfelelően a Magyar írás megkérdezte a Masaryk-Társaság elnökségét: elnökét és a három szakosztály elnökeit, hogy milyen tervekkel, eszközökkel és körülmények között kezdik meg működésüket, miben látják a Masaryk-Társaság hivatását, mi az oka a megalakulás óta tartó csendnek? A Masaryk-Társaság elnöksége készséggel felelt kérdéseinkre. A válaszokat itt közöljük. Hozzáfűztük a csehszlovákiai magyar főiskolások állásfoglalását is, mert meg akarjuk ismerni a komolyan készülődő tudományos munka fiatal képviselőinek erre a tárgyra vonatkozó gondolatait is. Orbán Gábor dr-s a Masaryk-Társaság elnöke : Örülök a Magyar írás létrejöttének, mert nálunk minden magyar szellemi megmozdulásnak korszakos jelentősége van. A szerkesztőbizottság két tagja Társaságunknak is alapitótagja és Mécs Lászlót szintén meghívtuk tagjaink sorába, még pedig akkor, amikor elismerésünk balzsamként hathatott a jeles papköltő lelkére. Társaságunk intenzív működésének eddigi akadálya az volt, hogy meg kellett várnunk alapszabályaink jóváhagyását, ami azonban március első felében már megtörténik, másrészt a szükséges anyagi eszközök sem álltak rendelkezésünkre. Végzetes tévedésben vannak mindazok, akik azt hiszik, hogy Társaságunk létrehozásával intézményesen biztosítva van nálunk a magyar szellemi élet fejlődése s ezért nem is törődnek velünk. November 9.-én sikerült először a csehszlovákiai magyarság minden rétegének egészséges frontját megalkotnunk: bűnt követnek el fajuk és apáik emléke ellen mindazok, akik ezt az egységet meg akarják bontani. Társaságunk ügye nem a mi privát ügyünk, hanem az összmagyarságé, fejlő-