Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-07-01 / 5. szám - Reményi József: Szellemi Mohács
Szellemi Mohács* * Reményi Józsefnek, a Magyar írás amerikai szerkesztőjének ez a cikke a kisebbségi magyarságra általában vonatkoztatható, figyelemreméltó megállapításokat tartalmaz. A személyes tapasztalat sohasem csalhatatlan, ám érvnek annyira megokolt, hogy a jószándékú ember figyelembe veszi. E sorok Írójának az a személyes tapasztalata, hogy az amerikai magyarok sokkal kevesebbet törődnek a magyar irodalommal, mint ahogy azt megérdemli. Nehéz az életharc, bizonytalan a jövő, a kenyér azoktól is távolodik, akik hajlandók megdolgozni érte. Épen most elengedhetetlen lelki szükségletnek kellene lennie a magyar kultúra komoly megbecsülésének, a magyar szellemi értékek kellő hangsúlyozásának. Többé-kevésbbé egyensúlyozott. gazdasági körülmények közepette semmiféle különösebb megerőltetéssel nem jár az irodalom, a művészet con amore megközelítése. Akkor is elhanyagolták. De ezekben a válságos időkben, amikor az élet zilált, a társadalom vajúdik, a zsebek üresek s a gyomrok lírai szelídséggel vagy dühhel kavarognak, valósággal kívánatos, hogy a magyar irodalom vigasztaló életfeltétellé váljék.Az amerikai magyarság érzelgős s jóhiszemű apostolai arra szoktak hivatkozni, hogy a lehetetlent nem szabad kívánnunk azoktól az emberektől, akik életük javát a gyárban vagy a bányában töltötték el, s akikkel szemben a múlt igazságtalansága nemcsak gazdasági, hanem szellemi téren is kifejeződött. Nagyon is igaz. De akárcsak Anatole Francé történetében a barátnak, Fra Giovanninak módjában van meggyőződnie arról, hogy akármennyire egyféle az igazság (mint abszolút fogalom) mégis sokféle, mert az emberek nem egyfélék, ép úgy nekünk is meg kell állapítanunk, hogy mialatt a fenti igazsággal egyetértünk, mégsem látjuk annyira dogmatikusnak, hogy megfojtsa eltérő véleményünket. Tudjuk, hogy sok magyar bevándorló szellemi téren is fejlődött Amerikában. Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy az együgyü kalendáriumoktól, a Rózsa Sándor históriáktól s hasonló betümérgektől számosán megszabadultak. Ugyanakkor azonban valljuk be, hogy az eredmények nincsenek arányban azzal az illúzióval, amellyel bizonyos szociológiai és újságírói bábák hitegetik magukat. Ami tetszik, annak rendszerint csak a nyomtatott betűhöz van köze, s nem az alkotóbetühöz. Ez a sajnálatos megállapítás, meggyőződésem szerint, jórészt nemcsak azokra vonatkozik, akiket a múlt szellemi szempontból mellőzött, hanem azokra is, akik mellőz-
