Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-06-01 / 4. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

DARKÖ ISTVÁN :

Égő csipkebokor

Regény (4)

— Úgy osztán igazán ne! Attól az jutna az eszembe, hogy volt egy kapitányunk a háború alatt, Frimmel, nagyon jó katona volt, stramm ember, de csak egy szóból álló mondattal tudott beszélni. Mehet, jöhet, hozd, mars. Egyszer beszédet kellett mondania szegény Pattonyai őrmester fölött, akinek arany vitézségi érme volt és golyónak szaladt. Katonák, mondta nekünk a kapitány, vegyetek példát Pattonyaitól. A legjobb kiképzőt, a legvitézebb katonát, a legelső puskaszakértőt veszítette benne az ezred, aki, ha kellett, a provianturához is értett. Bátor volt. Aranyérmes. Szerettem. Sajnálom. Katona volt. Mintakatona. Hős volt, pedig izraelita ... Aztán a koporsó felé fordúlt s igy szólította meg a deszkák között hallgató szegény Pattonyait: Halott! Pattonyai őrmester!... Aztán neki is elmondta, aszondtuk, hogy szemébe mondta azt, amit nekünk ... Ezt csak úgy meséltem, Ágota. Hívjon egyszerűen Gyurinak, ha már arról van szó. Erősen szembenézett a lánnyal. így gondolkozott: Ha már arról beszélünk, hát végezzünk egész munkát. Kattogott a vére, mintha rugóra járna s lejárt volna s most valaki felhúzná. Nehéz melle követelő gyorsasággal szedte a levegő pompás italát, előbb még csak kupicával itta, most boros pohárral. Ha valami nem történik, át kell térnie nagy sörös kriglire. A lány annyira lelkesítette most Gyurit, hogy válla izmaival csak erőlködve tudta visszatartani a karját, kezét, utána akartak azok nyúlni.

Csendben akkora volt most köztük a csend, mint hegyben ezek a hegyek. Szemben álltak egymással és száraz szájjal mosolyogtak. Szél rohant feléjük, Ágota rövid haja lobogott, a fenyők ellenálló erővel alig bólintottak, rezzenésnyit intettek a szélnek, Gyuri torka szárazán nyelt, s mint aki elveszített valamit, szétkutatott a földön, felragadott egy szúrós fenyőágat, a csizmája szárát csapkodta meg vele, de az ág nyomban kettétört a kezében. Ekkor meglátta, hogy a jobboldali csúcsok ködbeborúlt csoportja fölé beszélgetésük közben sötétebb felhőkötegek rakódtak, most cikkcakkos fény csapott az egyik égbefúródott csúcs felé, a fény reszkető szallagként pár pillanatig ott táncolt, aztán egy robbanás kettévágta. A hegyek sokszorosan dörögték a barbár hangot, igazi jelét óriások csatájának, a levegő szaga pedig egyszerre olyan lett, mintha nagymennyiségű gyanta folyt volna ki forró kohóból, s ennek melegét egy újabb szélroham idáig is elcsapta.

Ágota nem törődött ezzel, Gyuri meglepődését sem látta.

— Helyes, abban már megegyeztünk, hogy én Ágota, maga