Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Tido J. Gašpar: Az utolsó ütközet
í ido J. Gašpar: Az utolsó ütközet — Két poharat, egyet magának is szép rózsaszál. Szinte áradt belőle a vidámság. Rögtön nótába is fogott: Magányos rózsaszál kinek virítottál... — Jó kedve van. — Van ám, ha ilyen menyecske deríti... Gyúró ránézett, az meg vissza Gyúróra. A tekintetük összevillant. Ökölbe szorultak az ujjak, a fejek fölemelkedtek, mint két kakas, akik szembe találkoztak a szemétdombon. Mind a ketten nagy svunggal lendültek neki az ivásnak. A kocsmárosné egyszer az egyikkel, aztán a másikkal koccintott. Egyszer az egyikre csilingelt rá vidám, ezüstös hangja, aztán a másikra. Gyúró volt közülök a szenvedélyesebb s úgy ivott, mintha borával ki akarná fordítani az egész világot a sarkaiból. Amikor aztán egyszer magukra maradtak pillanatra,a másik uj nótára zenditett. „Az uraság mulatott. . .“ A kocsmárosné visszatért. A másik átölelte derekánál és messzire kieresztett hanggal énekelte : „Az uraság mulatott, Tizennégy pár lova volt, A lovait mind elitta, Mégis ur maradt ebatta . . .“ Gyúróban fölébredt az alvó démon s olyan hangon, mintha hegyeket akarna feldönteni vele, kiáltotta: — Még egy litert ide ! — Ide meg kettőt — mondta rá a másik. Ebből aztán kitört a vihar. — Várjatok — mondta a kocsmárosné — ennyi nincs is idefönt, le kell szaladnom érte a pincébe. Azzal valósággal kiröppent a kocsmából. Alig tűnt el, a két legény is felugrott s kiegyenesedtek, akár a jegenyék. A vihar kitört. A kezek újra ökölbe szorultak. — Senkiházi — süvöltött el Gyúró szava. Ez volt a viadalra hívás. Poharak röpültek asztaltól asztalig. Aztán szembeálltak egymással, mint két féltékeny szarvas és egymásnak estek. Mikor a kocsmárosné visszatért, majd hogy hanyatt nem vágódott. A két vendég véres arccal úgy küzdött a földön hemperegve, akár két gladiátor. Mit kezdjen most ? összecsapta kezeit s kétségbeesetten kiáltozta : — Emberek az istenért, mit csináltok ? Jön az uram ! Az okos szó használt. A kocsmárosné megoldotta a gordiusi csomót s a két legény hirtelen talpra ugrott. — Nem restellitek engem, tisztességes asszonyt igy szégyenbe hozni ? Emberek vagytok ti ? Látni se akarlak! — kiabálta rájuk. A két férfi izgatottan még egyszer végignézte egymást. Megtépett kakasokként véreztek. Aztán az idegen fizetett. Kiment az udvarra, megmosakodott, fölült kocsijára és a lovak közé csapott.
