Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-06-01 / 4. szám - Tido J. Gašpar: Az utolsó ütközet
Az utolsó ütközet A háború véget ért és kezdődött a béke. Béke, jólét, kenyér, meleg, barátságos otthon — ez után v&gvódott már régen a nép. Mác Gyúrónak is összefutott szájában a nyál, mikor ezekre a csemegékre gondolt. Mác Gyúró olasz fogságból jött haza. Makaróni, rizs, soha nem látott, nem ízlelt, zsirtalan, sótalan ételek, mind el akarta felejteni. Kutya élet volt ez! Fogság és háború. A háborúban ólmokkal piszkálták meg az ember gégéjét puskák csövei. Hullott az ólom és tűzeső, mint Sodomában. Nem szívesen emlékezett vissza erre és nagyon éhes volt már valami békére huszonötéves Mác Gyúró. Boldogan rontott be otthoni régi életébe. — Adjatok enni, anyám! Mikor a sertéskaraj és káposzta ott párolgott előtte az asztalon, mintha egész elvesztett régi világa tükröződött volna szemeiben. — Hál Istennek, megint ember vagyok — öblögette magában a néma szavakat. Mindennel törődni akart, egyszerre rohanta meg a vágy a munka után, özvegy anyjával, az elárvult gazdasággal, a faluval, mindennel törődni akart. Csak a húgát nem találta otthon, akit pedig szintén szeretett volna boldogan a karjai közé ölelni. Mialatt a fronton és fogságban volt, a húga férjhez ment. Valami módosabb gazda vette el s magával vitte a Pozsony környéki szőllővidékre, ahol a pincék tele vannak illatos borokkal. Hej, az a borvidék! Itáliában is sok aranyló vörös bor terem: Orvieto, Chianti, de mindezek a borok idegenek voltak Mác Gyúró torkának s tovább is szomjas maradt tőlük. Most majd elmúlik ez a szomjúság is, gondolta Gyúró és mikor már alaposabban teletömte bendőjét, néhány nap múlva elindult, hogy meglátogassa húgát és ismeretlen sógorát. Parádésan akart oda érkezni. — Szóval jóravaló legény a sógor ? — kérdezte újra az anyját. — Akár a bükk ... derék legény az ... — Nahát akkor megnézem... Nem is fogják sejteni, kitárom az ajtót és adjon Isten, itt vagyok! Nem sokat készült, elindult. Parádésan kiöltözött, kipödörte bajuszát, és hajrá! táncos kedvvel neki az útnak. — Én is legény vagyok a talpamon, az istenit — gondolta és a sokat tapasztalt hadfi minden külső jelével elindult útjára. Mikor Nagyszombat közelében kiszállt a vonatból, elhatározta, gyalog
