Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-05-01 / 3. szám - Toperczer László: "A nápolyi testvérek" és a család

Toperczer László : „A nápolyi testvérek“ és a család

nyelmes megoldásával, nem fogadja el minden feltétel nélkül Don Pascarella apának pilátusi kézmosását, hogy a Pascarella-családot valami sajátos végzet, különös családi fátum üldözi. Inkább ad igazat lányának, Graziának, mikor ez így kiált föl élesen fölsajgó tisztánlátással: Igen, apa a bűnös, apa ! Az Élet kegyetlen felelőssége borzongat itt meg bennünket, amit talán csak Dosztojevszkij regényeiben éreztünk ilyen intenziven, aki már szintén mindannyiunkat vádolt az Élet borzalmaiért és embertársaink bűneiért. Az apa, aki egész életét családjának szenteli, mindenét (?) föláldozza, hogy gyermekei boldogságát biztosítsa, aki egyesegyedül gyermekeinek él, rajtuk kívül más gondolata sincs, lenne hát az oka gyermekei örömtelen életének, mely egyik fiát végül is öngyilkosságba kergeti, lányait a halál, betegség és kolostor élettőlmegszabadító birodalma felé csábítja? Hogyan lehetséges ez? Miért lesznek áldozatai gyermekei — sőt ő maga is — az ő nevelési rendszerének ? Mert az kétségtelen, hogy mindettől önmaga is igen-igen szenved. A bűnösnek ez a szánalmatkeltő bűnhődése adja éppen az írónak a merészséget és megértő lelkierőt kemény vádjához.

Nem érdekten Don Pascarella hibás nevelési rendszerének mélyére hatolni és figyelmesebben vizsgálni szélesen motivált pszihikai momentumait. Hisz a nevelés súlyos problémája, az orthodoxia és konzervativizmus harca a haladás eszméje ellen, (melyre a regény szintén igen érdekes fényt vet) korunk tipikus szociális problémái közé tartoznak. Különbenis az író itt oly momentumokat világít meg, melyek aligha a Pascarella-család sajátosságai, hanem mindenbizonnyal általános emberiek.

— Ecco il poéta, ecco il philosopho — ez a gyűlölettel teli kiáltás tör ki az apa énjének őrizetlenül maradt mélységeiből, mikor fiát költői és filozófiai kedvteléseken kapja, melyekhez ő nem ért.

— Nőhet maga olyan magasra, milyenre csak akar — méregeti egy ízben vad dühvei fiának magasabb termetét, melyet lázadásnak érez.

— Ezek az angyalok nem fognak a fejemre nőni — fogadja meg lelkében, mikor lányait dicsérik előtte.

A páter familias szent és sérthetetlen tekintélye tehát az, amit fontosabbnak tart gyermekei boldogságánál és érvényesülésénél, ami nem engedi, hogy tárgyilagosan gondolkozzék gyermekei javáról, mert ez a kizárólagos hatalom utáni vágy uralmába keríti egész apai lelkét és logikáját. Ennek a tekintélynek abszolút biztosítására és megóvására fordítja Don Pascarella egész életenergiáját. Úgy akar ő uralkodni gyermekei fölött, mint rabszolgák fölött, kiknek egy láthatatlan, de borotvaélesen megrajzolt határ túllépése tilos: ez a határ a kézcsók, mit az öreg láthatóan fontosnak tart, sőt még feleségétől is elvár. Családját mintegy naprendszernek tekinti, amely benne látja az Élet középpontját, a Napot és hálásan