Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-05-01 / 3. szám - Darkó István: Élet és irodalom
Élet és irodalom A szellemi körforgás elakadásának s a gazdasági bajok túlzsúfolódásának idejében indítottuk meg a Magyar Irás-t. Már bevallhatjuk, hogy az útnak - induláskor csak a teremtő erők sztatikái energiájáról volt tiszta képünk. Csak a csehszlovákiai magyar írástudókat és ifjúságot belülről feszitő, lefojtott, nagy mondani-, vállalni-, hitet-tenni-valókban volt magunknak is biztos hitünk. Felnyílt szemmel csak azt tudtuk, hogy napfényre és hangos hanghoz kell segítenünk ezeket a követelőző energiákat. Ezek a kisebbségi és egész magyar kollektivum érdekében és nevében, a fajsuly és a mentő érték szent hitével akarnak világitó és vezető igéket prédikálni. Azt azonban nem tudtuk előre, hogy a hegyek és völgyek között, a falvakban és városokban folyó élet mit szól majd ehhez az irodalomhoz ? Tükörnek látja-e, belétekintő saját-képét hűséggel tükröző tükörnek? Vagy, ami még jobb, messzilátó nagy csőnek, amelyben a millióm csillag között futó saját-életének jövendő útjait előre szemlélheti? Vagy (ami a rossznál is rosszabb lett volna) csak holt-zöld vizű tónak, emlék-tengerszemnek, amely elmúlt víg és tragikus napok megkövült képeit lágyan ringatja mélyében? Igazolódtunk, megnyugodtunk, megbátorodtunk. Annak az irodalomnak, amelynek szertefolyó ereit szabályozott mederbe fogtuk, az az élet, amelynek érdekében ezt a nem könnyű munkát elvállaltuk, igent bólintott. A szeretetteljes fogadtatásra mi lehetne más a válaszunk, mint hogy kinetikai energiává vált erőkészletünkkel betölteni kívánjuk azt a hivatást, amelyet első lépésünknek szóló üdvözlésképpen igy fogalmazott meg a magyar intelligencia egy hivatott képviselője: „Ha a Magyar írás a biztató kezdet után óvakodni fog attól, hogy az irodalmat absztrahálja és valóban „az életet követeli, hogy példát adjon az életre másoknak is“, akkor azt az irodalmat, amely a társadalmi és gazdasági alakulások visszatükrözője, fogja megeleveníteni. Ez az aktualitás és a friss, megértető kritika lehetnek majd támaszai az elindúlt folyóiratnak...“ Hozzátehetjük, hogy a mában élő irodalomnak ezen a két alapvető támaszán kívül más tartópillérekkel is rendelkeznie kell. Úgy van! nem papiros-szavakra, papundékli-mondatokra van szükség, még ha a stílus aranyfüstje s a fésűn átsűrűzött gondolatok tetszetős frizurái ékesítik is azokat. Az aktualitás, a betűben is élő élet, gond, törődés, könny és időnkinti derű, az eleven maiság, emelkedett és igazságot kutató köznapiság, a mindenkihez szóló s ebben az értelemben szürkén élő mindennapiság: fontos jelzői az új irodalomnak. S úev van: rendetcsináló, szempontos, céltudatos,