Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-04-01 / 2. szám - Szentimrei Jenő: Erdély magyar irodalma tizenhárom év alatt

Szentimrei Jenő : Erdély magyar irodalma

schizma-vádat a budapesti és erdélyi irodalom között. A látszatra szembenállók fegyvertársakká lettek, s Erdélyben megszilárdult hitellel visszatérve, megindulhatott a reprezentáns erdélyi folyóirat, az Erdélyi Helikon.

Ezzel a második korszak le is zárul, mert az idők és az erdélyi szellem zaklatott nyugtalansága nem tűrnek megállásokat, belekényelmesedéseket. Kirobban a Helikonon belül a „vallani és vállalni“ vita. Multbamenekülés helyett a mai élet mai problémáival kell foglalkozni : ez volt az uj korszak parancsa, melynek előfutáraként Kacsó Sándor jelentkezett a Vakvágányon cimü, háború utáni időkben játszó diákregényével. A „beérkezettek“ vitájának leghevesebb harcai közepeit kivág az .ismeretlenségből Székely Mózes álnéven a Zátony szerzője. Berde Mária megirja a Földindulást, Tamási Áron a Címereseket, Nyíró az Isten igájában-t. Még az Erdélyben meglehetősen outsidernek tartott Hunyady Sándor is időszerű témát pedz a Feketeszáru cseresznyével, mely egycsapásra szériasikereket, Vojnits-dijat, beérkezést jelent számára, Erdélynek pedig a budapesti színpad rohammal való bevételét. Az időszerűség hozza meg a második nagy színpadi sikert az erdélyi Indig Ottónak a Toroczkói menyasszonnyal, hogy időközben egy sokkal mélyebb és időtállóbb érték is újra s még nyomatékosabban Erdélyre terelje az érdeklődést. Kuncz Aladár megírja hattyúdalát, a Fekete Kolostort.

Az időszerűség kívánalma tagadhatatlanul baloldalról nyomult fel. Legélesebben a Dienes László alapította Korunk állította követelményképpen az erdélyi irók elé. Mig a Helikon az erdélyi belső indításokra figyelt inkább, a Korunk mindig kívülről várta és hozta a korszerű lökéseket s e szerencsés kettősség sohasem engedi elfeledni az erdélyi Írónak, hogy Erdélyben, de egyidejűleg az 1930- as évek Európájában él. A Korunk egyetlen, de annál erőteljesebb tehetséget hozott, a fiatal Szilágyi Andrást, akinek regényei: A jó pásztor és Idő katonái robusztus egyszerűséggel lendítik előre az osztályharcos arcvonalat, melynek Erdélyben, ahol igazi nagybirtok és igazi nagytőke nem tudott kialakulni, tehát igazi proletárréteg sem, mindeddig csak halvány kontúrjai mutatkoztak.

*

A harmadik korszak kezdete pillanatnyi megállást s uj tájékozódások szükségét mutatja. íróink nagyrészének már ideje is, módja is adódott, hogy kibányásszák magukból a legjobbat, a legtöbbet. Az idő azonban mind nagyobb szintézisek felé hajszol. Nagy lendülettel indult s nem egy maradandó értéket adó líránk mintha kifulladt volna. Lírikusaink egész serege; Szombati-Szabó István, Tompa László, Endre Károly, Bartalis János, Bárd Oszkár szárnyszegetten hallgat s csak nagynéha ad életjelt magáról. Nehány fiatal tehetség: most bontakozik, akik* közül Dsida Jenő, Melius József, Varró Dezső ígérnek még a legtöbbet. Napilapjaink elvetet-