Urr György: Kisebbségi sorsunk húsz esztendejéből 1918-1938 (Kassa. Grafika, 1939)

I. Irodalmi életünk első megnyilatkozása az a törekvés volt, hogy egy állandó szépirodalmi és kritikai folyóiratot teremtsen magának a magyarság. 1920.-ban egymás után indultak meg a szépirodalmi folyóiratok: Pozsonyban a „Tavasz" és a „Tűz", Komáromban a „Vagyunk", Kassán a „Kassai Hét" és „Uj Élet", Lőcsén a „Holnap" és Galántán a „Mátyusföldi Lapok". Ezek a szépirodalmi lapok 1-2 esztendei működésük után nem tudtak gyökeret verni és végeredményben mindegyik az „ideiglenes szünetelés" állapotába jutott, amelyből azonban sohasem lett megindulás. Ügy az írók, mint az irodalmi egyesületek, jobbanmondva ku ltúrális egyesületek teljesen tanácstalanok voltak az új helyzettel szemben. Az írók különböző lapok hasábjain írásaikkal jelentkeztek. A kulturális egyesületek pedig az új alapszabályok módosításával és evvel kapcsolatos jóváhagyással — mely működésük tovább folytatását jelentette — voltak elfoglalva. Az első magyar irodalmi est Kassán folyt le a „Jövőnk" c. ifjúsági lap rendezésében, a következő műsorral : 1921. évi július 2.-án a Kath. Olvasókör nagytermében: 1. A bús testvérekhez (prológ), irta Ölvedi László, szavalja Urr Ida. 2. a) M. Moszkovszky : „Berceúse". b) Ph. E. Bach: „Solfeggiello". c) Th. Zitter: „Les Conriers". Zongorán előadja Kemény Egon. 3. Az ifjúság és kultúra (Ünnepi beszéd). Tartja Mécs László. 4. Nyárra. (Elbeszélés). Irta : Rimay Vilma. Felolvassa : Amrich Sári. 5. D. Popper: Op. 68. Rapsodie Hongroise. Gordonkán előadja: Danyi Nándor, zongorán kiséri: Kemény Egon. (Paulusz Ak os zenetanár növendékei). 6. A semmitkeresők. (Mese), Irta és felolvassa: Schalkház Sári. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom