Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) ismertük, kezdettől fogva vallottuk, annál inkább hirdetjük és valljuk tehát ma, amikor a világpolitikai helyzethez idomulni kezdő belpolitikai nyilatkozatok is ezen politikai nézőpontunk helyességét erősítik meg. f Nagyon jól tudom, hogy a kérdés megnyugtató megoldásától még messze járunk, de ez a megfigyelés megerősít azon meggyőződésünkben, hogy helyes úton mentünk idáig és a legkevesebb okunk sincs letérni róla. A kormánypolitikából hiányzik az őszinteség. Nincs okunk e biztató jelek dacára sem ellenzéki álláspontunkból engedni, mert nálunk a helyzet speciálisan más. E derengésből én nem várok még okvetlen verőfényt. Egy sötét felhő beárnyékolja még a hirdetett szándékot is. Ez a felhő az érzés őszinteségének hiánya és az ennek nyomában fakadó csalódás és bizalmatlanság, mert jellemző egész közéletünkre, hogy törvényeink szószerinti szövege egy demokratikus törvényhozás látszatát kelti ugyan, a végrehajtás azonban reakcionárus. Példa rá az egész földreform. De hogy közelebbi példát vegyek: az illetőségi és állampolgársági panaszok olyan hangosak és messzehangzók voltak, hogy a kormány nem térhetett ki ennek valamelyes rendezése elől. Ez ugyan már csak akkor történt, amikor temérdek embert ennek a kérdésnek méltánytalan kezelése végkép tönkretett, akiken ez az új törvény már nem segít, mert visszaható ereje nincs. Nem akarok most ezen törvény hiányosságának bírálatába belemenni, csak rá akarok mutatni arra, hogy az első hajtása: a kiutasítások egész tömege volt. Bizonysága ez annak, hogy amig egyrészt a közvélemény nyomása alatt és kifelé a rendezés látszatát akarják, képmutatóan, ébreszteni, valójában az elnyomás tovább folyik. Vagy itt van, mint már érintettem, a kisebbségek nyelvhasználati joga. Ezt csak a legliberálisabban, a legkiterjesztőbben lehetne alkalmazni, ha a nemzetiségekkel való béke szándéka őszinte volna. És ime, adminisztratív úton, a bíró5 65