Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

III. rész. Társadalom – Ifjúság

Társadalom — Ifjúság 9. A brünni Kazinczy-ünnep.*) Kedves ifjú Barátaim! Mély meghatottsággal vettem a brünni főiskolai magyar ifjúság hívó szózatát, hogy a mai kegyeletes ünnepükön vegyek részt. Mély meghatottsággal, mondom, azért, mert Kazinczy Ferenc mártíromsága helyének megszentelésével ez a végzet kiszámíthatatlan rejtelmei folytán idegen kultúrába szakadt, nehéz viszonyok közt élő kis magyar csapat a múlt bánatát jobban meg- és átérezte, mint az előttük élt szeren csésebb és boldogabb nemzedékek. Elődei mulasztását pótolta akkor, mikor a jelen kétségei és szenvedései között is reá emlékezett a magyar irodalom és történelem e kimagasló alakjára, akinek törekvéseit kortársai jórésze alig értette, páratlan munkásságát hálátlan közönnyel nézte és szenvedésének állomásait mindmáig koszorútlanúl hagyta. »A sorsnak kedvencei nincsenek, csak eszközei« — mondja Kölcsey, Kazinczy Ferenc felett mondott akadémiai emlékbeszédében. Valóban nem volt »a sorsnak kedvence«, — ha életét a köznapiság mértékével mérjük. Lelkülete azonban a fínomság, gyöngédség és szelídség keveréke, —- s amint a Nero vérszomja által halálba kergetett Senecáról írja Tacitus, ő is »örökségül hagyta mi reárlk életének képét, mely az ő egyetlen és legszebb tulajdona volt.« — Ezt vetítem ide. *] A Brünnben tanuló magyar főiskolás ifjúság emléktáblával jelölte meg a brünni Spielbergen levő azon börtön falát, ahol Kazinczy Ferenc éveken át raboskodott. Az emlékünnep a prágai magyar követség, az olasz konzulátus, a brünni egyházi, katonai és polgári hatóságok képviselői és a szlovenszkói magyar társadalom nagyszámú tagjának részvételével, 2 napon át tartott. — Ennek sorozatában, a brünni „Deutsches Haus"-ban rendezett magyar estélyen hangzott el a magyar ifjúsághoz intézett fönti beszéd. 427