Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

III. rész. Társadalom – Ifjúság

Társadalom — Ifjúság üldözött, leigázott szegénység. A szabadság utáni epekedésnek tudat alóli, lebírhatatlan kitörése volt az, mely minden elnyomott nép lelkéből egyszer-egyszer viharként feltámad, mert ahogy Mazzini, Olaszország nemzeti öntudatának megteremtője mondja :»A haza szabadság nélkül csak börtön.« Ily hívó szóra lépett az utolsó menedékét benne látó magyarság élére a politikától eredetileg távol élni akaró, de csöndes családi boldogságából a bécsi udvar ravasz fondorlataival kizavart és bújdosásra kényszerült ifjú Rákóczi is, amint »Vallomásai«-ban mondja, azzal a hittel és fellángoló lelkesedéssel, hogy »az Úristen őt használta fel eszközül arra, hogy felébressze a magyarok keblében a szabadság szeretetét, mely a rossznak megszokásából már-már hűlni kezd vala,« — és amint ugyancsak »Vallomásai«-ban ismételten kiemeli, mert »az Isten akarata és a Gondviselés őt szemelte ki Magyarország megmentésére.« E meggyőződéssel szivében megy tovább a magyar Golgothán, mint előtte is annyian és utána még oly sokan. A történelmi eseményeket önök ismerik s azok felsorolását ez a körülmény feleslegessé teszi. Ha azonban e szabadságharc eseményeiben Rákóczi személyét és életét figyeljük, úgy a szemléletnek módszere téves utakra is vezethet. — Épp az ifjúsághoz szólva, szándékosan nyúlok e kérdéshez. — Természetes, hogy nagyrabecsülöm az oknyomozó történelem kutatási módszerét. Elismerem a fáradságot, amellyel követi jelentések, naplók, levelezések stb. tanulmányozása jár és hasznosnak, nélkülözhetetlennek tartom azt az egyetemes történelmi tudást és bő nyelvismeretet kívánó munkát, amelyet a múltnak ezekből való feltárása kíván; — ámde ne feledjük, hogy a kép, mely e mozaik kövecskék egymáshoz illesztgetéséből kikerül, ha a kornak érdekes adatait tartalmazza is és a tudományosság erősségével hat, sokszor mégis csak pletykákból, rosszindulatú vagy célzatos jelentésekből, levelekből, iratokból sűrűsödik össze és nem vetíti vissza egy-egy kornak vezető eszméjét, vagy azt az egyéniséget, amelyben ez megtestesül, — mint ahogy a római S.-Maria Maggiore templomának bizonyára mély áhítattal eltelt művésznek kezéből eredő híres mozaikja is csak merev ünnepélyesség, — mig Michelangelo422