Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

III. rész. Társadalom – Ifjúság

Társadalom — Ifjúság ki, nincs ebből mit elhallgatni, rejtegetni, mi csak azt akarjuk, amit a velünk egy országban élő embertársaink is szent kötelességükként hirdetnek: tisztelni a múltat, — szeretni és a társadalmi együttérzés erejével is fenntartani fajunkat, -ápolni kultúránkat és nyelvünket. Nem új szavak ezek, de soha elégszer nem ismételhetők, mert látom és tudom, hogy ezt a célt a fásúltság és csüggedés olykor itt is elhomályosítja — épp azért tűzöm hát ismét magasra, mindnyájunk elé, hogy a veszteségek fájó érzése és a nehézségek lankasztó hatása ne legyen úrrá felettünk. A világ visszhangzik a felzaklatott emberek elemi erővel újra felvetett problémái megoldásának hiú kísérletei zajától. Kísérleteznek népszövetségekkel, világuniókkal, új államformákkal, melyek azonban előbb-utóbb különleges hatalmi célok szolgálatának egyoldalúságával vesztenek vonzó erejükből és értékükből. így sok minden nagy törekvés belevész a múlt ködébe és a népek -itt maradnak gondjaikkal és orvosolatlan fájdalmaikkal. — Én e meggondolásból kiíndúlva. a látszólag kisebbszerű feladatok mellett való kitartásban vélem a megoldások lehetőségét. Mindenki ott teljesítse kötelességét, ahová a sors állította. A zsidókról — mondja Chesterton, legújabb angol történetírójuk, — hogy a »népeknek, akik emlékeznek, jogaik vannak« és jövőjük van. Nos hát, mi is csak emlékezzünk minden ténykedésünkben arra, hogy magyarok vagyunk, hogy »magyar dalt énekelt a dajka felettünk<;. »Mindennek itt, ami emberbe szép. Forrása s koronája a — beszéd. A nyelv! Ez a küzdő ember hatalma. Az ő világító fegyvere. Midőn az első szót meglelte ajka, \ bűvös kulcsot lelte meg vele«.... ...»Homér nyelvénél Pheidias szobra A plastikáját nem vivé nagyobbra!« (Rákosi Jenő). Igaz ez minden népre vonatkoztatva, így mireánk is. Ez a kicsi, meleg otthon csak legyen hát féltve őrzött, féltve óvott fészke »a bűbájos, édes magyar nyelvnek« — s ezzel tovább is hirdetője a magyar becsületességnek, — a magyar tudásnak és a magyar intelligenciának. 420