Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

Az állam alakulástól — a második nemzetgyűlési választásig (1918—1925) a kisebbségi szempontokból, de in abstracto, a szőnyegen forgó kérdés minél jobb, minél objektivebb megoldása érdekében is. Hogy miért? — Olvastam valahol, hogy: Heliogabulus — római császár — finoman faragott, tiikörtisztára fényesített nyilakat küldött ajándékba az ellenségeinek s mikor fegyveresei ennek okát kérdezték, azt felelte: »Saját testünkről gondoskodom, katonák, mert e tiszta nyilak nem ütnek oly veszedelmes sebeket.« Lehet, hogy még ezt sem érjük el, lehet, hogy a legobjektívebb és legjóakaratubb indítvány is vissza lesz dobva, mint ahogy eddig a németek úgyszólván minden javaslatát elutasították, — csak azért, mert tőlük jött, s jövőben esetleg tőlünk is jön, — de akkor legalább lehull az álarc, beigazolódik a farkas és a bárány meséje és visszahull az illojalitás vádja. Még ez a negatív eredmény is ilykép — reálpolitika. A jövendő parlamenti küzdelmeknek ezen célkitűzései és választandó formája mellett azonban még fontosabb annak felismerése, hogy csodákra hiába várunk. Csak a magunk erejére, a magunk szorgalmára, a magunk takarékosságára, a magunk szerény eszközeire támaszkodhatunk. Hogy nincsen semmink ? Talán mégsem úgy van! A szenvedés összeforrasztja és megacélozza a sziveket. A szlovenszkói magyar társadalom kötelességei. Ha az iskola elhallgatja lélekemelő múltunk példáit, ha dallamos nyelvünk mindjobban kiszorúl a nyilvános életből, azt pótolja, ápolja és fejlessze a család és a társadalom! VIII. Lajos francia király feleségének, a szépséges castiliai Blankának volt — a legenda szerint — egy hervadt szekfüje, ha rálehelt, visszanyerte színét, illatát, az anyák bölcsődala legyen az a bűvös lehellet, mely új nemzedékek fülébe súgja és szivébe támassza újra meg újra új életre a magyar szó varázsát, a magyar lélek nemességét, a magyarság iránt való nem múló szerelmét. 24