Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)
I. rész. Politikai beszédek
A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) eddig a kisebbségek ügyével, nem szánták azokat rabszolgasorsra sem és így fajunk és nemzetünk, a világon elszórt összmagyarság, érzésbeli összetartása az az út, amely jobb sorsot jog biztosítani a magyarságnak is, úgy az új határokon belül, mint a megmaradt Magyarországban. A magyar kérdés jelentősége. A nemzetközi jogi-konferencián már megértették, hogy nekünk is, az a megmaradt kis ország kedves marad mindig és ha az ottani viszonyokba nincs és nem is lehet semmi beleszólásunk, amikor oda nézünk »a túlsó partra«, mégis csak látjuk, hogy a megpróbáltatás okozta sok belső viszálykodás után az állami háztartás konszolidációja, a kultúrális téren való nagy fellendülés és haladás, az egyéni gazdaságoknak lassú, de öntudatos munkával serkentett erősödése és ez alapokon az ország külpolitikai súlyának emelkedése ezt hozhat az érdekelt államok beleegyezése nélkül.*) Szerinte a kisebbség-védelem alapjai máskép el sem képzelhetők, csakúgy, ha azt (t. i. a kisebbség-védelmet) a Népszövetség őszes tagállamaira kiterjesztik.**) — Végül röviden utalt — és ez alkalommal már harmadszor — személyes gyermekkori emlékeire, amikor is az iskolában nem volt szabad lengyelül beszélnie és szinte fenyegetően azzal fejezte be beszédét, hogy a kisebbségi kérdés örve alatt folyó politikai munka és az a körülmény, hogy az egyes kisebbségi csoportok a külföldön keresnek segítséeet, csak az illető kisebbségek kárára szolgálhat. (?!) Zaleszkí és a kisentente oldaláról elhangzott felszólalásokra Dr. Curtius, a német külügyminiszter válaszolt. Zaleszkinek a németek felé — a gyermekkori emlékek felújítása alakjában — intézett támadását azzal utasította vissza, hogy nem arról van most szó, hogy mi volt, hanem arról, hogy minek kell most lennie. Erősen kikelt továbbá a Michalakopulos, görög miniszter által felújított asszimilációs teória ellen. Utalt arra, hogy ez a fogalom annak idején MelloFranco személyes véleménye volt és nem a Népszövetség álláspontja. A volt brazíliai követ előtti asszimiláció, ami Amerikában ment végbe, összehasonlíthatatlan a közép- és keleteurópai helyzettel, ahol a most kisebbséggé vált nemzetiségek évszázados állami múltra és önálló nemzeti történelemre tekintenek *) Állandó vita tárgyát képezi t. i az a kérdés, vájjon a Népszövetség Tanácsa hivatott és jogosult-e ujabb módosításokat tenni ? — Apponyinak pl. az a véleménye, hogy a Tanácsnak joga, sőt kötelessége a kisentente, a lengyel, a görög érdekek figyelembe vétele nélkül, illetve ez államok beleegye7.ese nélkül, sőt vétója esetén is, függetlenül cselekedni. Ezzel szemben pl. a journal des Débats azzal érvelt, hogyha a Tanácsnak meg volna ez a függetlensége, akkor ahhoz is meg van a joga, hogy az egész kisebbségi kérdést egyszerűen eltörölje. (?) [Restreindre]. (Teljesen alaptalan érvelés, mert a kisebbségi szerződések önálló jogforrások és azok érvényesek akkor is, ha a Népszövetség megszűnnék.) **) Ez egy elgáncsoló, ravasz érv, mert a franciákat, olaszokat, akarja belevonni ebbe a kötelezettségbe, noha ezek az államok kívül állanak a kisebbségi kontrollon. — A kisentente álláspontja is az, hogy az ő államaik szuverénitását sérti, hacsak bizonyos államokat köteleznek ily kötelezettségek betartására és Michalakopulos, görög delegált és miniszter, odáig ment ebben az irányban, hogy a versailles-i békeszerződések egyik hibájaként emiitette azt a tényt, hogy az quasi különbséget tesz „bizalomra méltó" és „félig civilizált" államok között, a szerint és akkor, amint és amikor a kisebbségi kötelezettségeket egyesekre rárótta, másokat pedig ez alól felmentett. 201