Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) és így Csehszlovákiában is, nem a népek szabad rendelkezése jogán jutottak az új államokba, hanem a békediktátumok alap­ján. A békeszerződések életrehívói is érezték azonban e dik­tátori rendelkezések fonákságát és már akkor kötelességük­nek tartották a kisebbség védelmi intézkedéseknek a szerző­désekbe való jelvételét. így tehát: a nemzetközi jogban megteremtődött egy új jogi joga­lom, egy új jogi személy: a »kisebbség -, és természetszerűen az ennek biztosítására és megvédésére szükséges ellenőrzés gyakorlására nem lehet az a szerv az illetékes, amelynek a működését ellenőrizni kell. Nem is beszélek most a békeszerződések tartalmi ren­delkezésének fogyatékosságairól, hibáiról, igazságtalanságai­ról és így tarthatatlanságáról, — kétségtelen az elmondot­takból is, hogy magukból a békeszerződésekből folyik a külügyminiszteri felfogás tarthatatlansága, — kitűnik e fel­fogás logikai alapjának hiánya. Néhány nap előtt Körmöcbányán kifejtettem, hogy a belpolitikai intézkedéseknek a békeszerződésekbe ütköző irá­nya onnan ered, hogy a nagyhatalmak egymásközti érdek­súrlódásai közönyössé teszi őket a mi bajaink iránt és ennek igazolására már ott említettem, hogy a francia külügyminiszter sem átalotta hangoztatni, hogy inkább legyen igazságtalan­ság, mint rendetlenség!? — így történik azután, hogy a belpolitikai törvényhozás elsorvasztja a kisebbségi jogokat. Erre a bevált belpolitikai útra szeretné átvinni külügyminisz­terünk a kisebbségi kérdés külpolitikai vonatkozásait is, csak­hogy a kisebbségi probléma e klasszikus földje: Podkar­patszka Rusz«, bizonyítéka annak, hogy a miniszter úr elmé­lete téves, hogy a kisebbség iránti kötelmeket az ezidő­szerinti kormányzat nem váltotta be, — »Podkarpatszka Rusz«­nak autonómia jár, — ha a belső törvényhozás mást is határozna — és e kérdés megoldása ép úgy a békekötő ha­talmaknak nemcsak erkölcsi, de szerződéses alapokon nyugvó jogi kötelessége, mint a kisebbségi védelem megvalósítása. Ez utóbbi, mint tudni méltóztatnak, talán már útban is van. 170

Next

/
Oldalképek
Tartalom