Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)
I. rész. Politikai beszédek
A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt.— 1929 okt.) Tartománygyűlési választás. I. 19. A tartománygyűlés és a centralizmus. (A kassai körzet 1928 április 12-iki ülésén.) Tisztelt Pártértekezlet! Az országos keresztényszocialista párt a közigazgatási reformot nem szavazta meg. Ellenezte azért, mert nem látta semmi komoly, elfogadható indokát annak, hogy az évszázadok óta bevált megyerendszer megszüntettessék. Nemcsak történelmi hagyományok voltak ezek, — amiket az új rendszer persze, hogy el akar tüntetni, — de földrajzi kialakulások. A megyeszékhelyek úgy feküdtek, hogy a megye területének természetes központját képezték. Mikor a régi megyék összevonásából a zsupák, majd ezek összesűrítéséből a nagyzsupák keletkeztek, az út- és vasúti hálózat elégtelen volta mellett máris mutatkozott e centralizációs kísérlet hátránya. Erre mutattam rá a reform ellen a szenátusban tartott beszédemben* i és a helyes, pontos és gyors adminisztráció érdekében kértem ott is, hogy Keletszlovenszkó részére állíttassék jel egy expozitúra. Az indítvány az ellenzéki indítványok ezreinek sorsára jutott. Elutasították. Most, mikor a törvény életbeléptetése idején az érdekelt vidék ez óhaját megújítja, egy csehszlovák állami hivatal felállítását kéri, a centralista kormánysajtó felhorkan, dühösen irredentizmus -t kiált. Lehet *) 1. 89-96. oldalon. 11 161