Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) Egységesnek kell ugyanis lennünk abban, hogy a jubiláris esztendőben az egész őslakossággal hirdessük, hogy az államalakulás két kiindulási pontja: a pittsburgi szerződésből és az államalakulás egész történetéből folyó szlovenszkói autonómia és a békeszerződésben nyugvó podk. ruszi önkormányzat e hosszú idő alatt nem lett. megvalósítva, sőt a törvényhozási intézkedések egész sora, köztük elsősorban a közigazgatási reform, ennek az ellenkezőjét célozza. Egységesnek kell lennünk nemcsak nekünk magyaroknak, hanem a szlovákoknak és németeknek is abban, hogy a kultúrális autonómia, a békeszerződések értelmében, minden kisebbségi nemzet részére mielőbb kiépíttessék. Egységesnek kell lennünk abban, hogy az állami alaptörvények értelmében, nemcsak a törvénytárban, de a valóságban, az életben is érvényesüljön az állampolgári egyenjogúság, — hogy szűnjék meg az illetőség és honpolgárság kálváriája. Egységeseknek kell lennünk annak követelésében, hogy a régi nyugdíjasok nyomorúsága végre szűnjék meg, mert a területi felségjoggal átszálltak az államra a kötelezettségek is és az nem kegy az állam részéről, hogy az itt illetékes nyugdíjasokról gondoskodjék, — de kötelesség. Egységesnek kell lenni abban, hogy ha a földreform valóban szociális szükségletet akar kielégíteni és e szólammal nem politikai célokat akar takarni, akkor a hivatalos kimutatás szerint már eddig 109.000 hektárt kitevő maradékbirtokok létesítése helyett a földet nemzetiségi különbség nélkül az ország földművelő népének kell juttatni és nem középkori mintára, az ilyen címen elvett birtokokkal politikai szolgálatokat jutalmazni. Ám nemcsak közéleti elhelyezkedésünkben, de magán viszonyainkban, a társadalmi életben is össze kell fognunk olyképpen, hogy erőink egyesítése által biztosítsuk egyrészt a nemzeti érzés ébrenmaradását, másrészt a megélhetésünket. Egy újévi üdvözletre adott válaszomban is bátor voltam ennek megvalósítására már azt ajánlani, hogy m saját erőnkre építsük át reménységeinket.« 151