Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) Az eddigi 9 év tapasztalata az, hogy a fiatal csehszlovák parlament »furor majoritatis« betegségének láz grafikonja folyton emelkedő irányzatot mutat. Matatja az is, hogy a tavalyi költségvetés tárgyalása alkalmával a többségi akarat minden módosító indítványt, most is több százat, elvetett. A többség akarata, szerintük, csalhatatlan. Ennek oka: a többségi akarat keresztül hajszolása. Hiába tehát az államfő sokszor csillogtatott humanitása, — hiába a külügyminiszternek a legutóbbi napokban is az országhatárok fölé emelkedőnek feltüntetett nézőpontja, — hiába Hodža miniszternek az új Közép-Európáról Párisban elszavalt himnusza, — ezek a kijeié játszott akkordok itt, e házban nem találnak visszhangra és csakis a nemzeti elfogultság az egyedüli úr úgy itt, mint, a szükség esetén néha máskép beszélő, fenti hatalmasok szive mélyében is, csoda-e hát, ha ez az érzés építi fel az itt tárgyalás alá kerülő költségvetés minden számoszlopát. A vitában való részvétel útján elérhető eredmények szempontjából tehát joggal vethető fel a kérdés, vájjon van-e egyáltalában értelme e felszólalásnak? Kézzel fogható sikerek reménye bizonyára ábránd volna. Ennek tudatában is kötelesség azonban rámutatni arra, hogy a mi panaszaink és vádjaink nem légből kapott szavak, kötelesség önmagunkkal, de a nagyvilággal szemben is bizonyítani azt, hogy a kormányzással való elégedetlenségünk nem irredenta fészkelődés szüleménye, — hanem kegyetlen és igazságtalan sorsunk természetszerű folyománya. Hibásan mondottam ugyanis az előbb, hogy a szlovenszkói és podk. ruszi magyarok ezen állam kitagadottjai. Még azok se! Mert igaz ugyan, hogy a köztársaság területileg igen jelentős részét képező u. n. Szlovenszkó és Podk. Rusz lakosságának egyharmada magyar, — mégis a miniszterelnök úr a parlamenti költségvetési bizottságban tartott expozéjában behatóan tárgyalta a szláv és germán faj egymásra utaltságának kérdését, — e szomszédos népek közötti megértésnek szükségességét és az itt, az államban évszázadok óta együtt élő csehek és németek közös munkájának elkerülhetetlenségét, — mir ólunk azonban egyszerűen 134