Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) önérzetünk megmaradása érdekében mi itt egyedül csak ön­magunkra támaszkodhatunk! Eszünkbe jut végre, sorsdöntő órákban, mindegyikünk­nek az, hogy a község az a hely, ahol élünk, ahol apáink és őseink is éltek, hogy »áldjon, vagy verjen sors keze« — »itt élned és meghalnod kell«. Mindnyájunknak, de természetszerűen a »kis embernek«, a földhöz, két keze munkájához, kötött szegénységnek, a küz­ködő kereskedőnek és iparosnak, az egy napról a másra élő értelmiségnek, bölcső- és hattyúdala ez. Azoké, akik itt élünk, akik hűen itt ma­radtunk. Az ennek hallatára szivünkből felfakadó meleg érzés hassa át ma Szlovenszkó ősi népét! Fogjanak kezet, óvják ezt a bölcsöt, — ezt a sirt! Ha a községi képviselőtestületekbe az itteni őslakosság képviselőinek többsége kerül, •— egyedül akkor lehetséges ez Akkor lehet védeni a gazdasági érdekeinket érő táma­dásokat is, — akkor önerőnkből még lehet tartani nyelvünket, iskoláinkat, kultúránkat ! Ebben nincs, nem lehet osztályellentét és pártszempont! Nyújtsa kezét a földműves a földes úrnak, a keres­kedő, az iparos, a munkás, a napszámos, — az orvosnak, mér­nöknek, ügyvédnek, művésznek, — a katholikus a máshitűek­nek, — a magyar a németnek, — a szlováknak és viszont. Menjen ezért mindenki a helyi viszonyok kellő mérlege­lésével, de egyetértéssel megállapított módon, közös vagy kap­csolt listával szavazni egymással és egymásért! A rágalom és fenyegetés ne tévesszen meg, ne riasszon el senkit! ! Nincs mitől félnünk, ez törvény adta jogunk, csak fel kell ismernünk és élnünk kell vele. Annyi sorscsapás után és viszontagság között csak így nem lesz okunk a csüggedésre és lemondásra. Csak a magukban bízó népeknek van jövőjük! Mi nem a másét akarjuk, mi csak a magunkét védjük, az igazságot keressük és itt akarunk élni továbbra is. — Itt ma­radtunk, itt állunk az ősi rögön, szorgalom, takarékosság, 119

Next

/
Oldalképek
Tartalom