Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) mány többször tett ugyan olyan nyilatkozatot, amelyből emelkedettebb kisebbségi elvekre lehetett következtetni« (akár csak nálunk Švehla vagy Hodža), «de legtöbbször azt kellett tapasztalni, hogy ez az emelkedettebb felfogás csak ügyes leplezése volt egészen ellentétes törekvéseknek.« Ott, a legutóbbi választáskor, a magyarság és a kormány között egyezmény jött létre, ám az említett intéző bizottság kénytelen volt most sajnálkozással megállapítani, hogy «a kormány az egyezményben vállalt kötelezettségeiből még semmit sem teljesített.« Legyen meggyőződve a Magyar Nemzeti Párt, hogy az általa létesíteni kívánt, vagy netán létesített egyezménynek sem lenne, vagy lesz egy hajszállal sem több eredménye. Nem teszek azonban, a, szerintem, téves orientációért azért sem szemrehányást a testvérpártnak, mert a magyar politikusok helyzete és sorsa, hasonló volt a maihoz a múltban is. — Csak a közelebbi múltból idézek. 1848 előtt és 1867 után a nemzet legjobb fiai eltérő utakon keresték a nemzet javát. — Hol az uralkodó kegyének hajhászásával, — hol az osztrák túlkapások elleni ellenállásban. Történelmi adatok hosszas felsorolása helyett legyen szabad Mikszáthnak, a politikusnak, a magyar néplélekkel annyira congruens megfigyeléseiből egyet ismét feleleveníteni. Ő mondja valahol, hogy a fehér asztalnál, a szabadelvű párt egyik régi tekintélyes tagja, Radó Kálmán, fordult Szilágyi Dezsőhöz vacsora közben azzal az intelemmel: »Jobb volna bizony nektek is ott fönn az udvarnál keresni az összekötő szálakat, nem a népnél.« — Szilágyi szemeiből a harag zöld fénye lövelt ki: »Hol láttál te olyan fát, amelyik gyökereit ne lefelé eressze az anyaföldbe ?« A szlovenszkói magyarság követendő útja. Hol a magára hagyatott szlovenszkói magyarság politikai törekvéseinek anyaföldje? Csakis az itt élő magyar lelkekben! Nekünk egymás felé kellett volna és kell is orientálódni, nem pedig még oly jószándéku, de mégis csak nekünk idegen népek felé. Politikai súlyunkat a parlamentben és az országban együttes fellépésünk ereje emelheti csak és az itt élő magyarság egymásra utaltsága már ebből adódik. 112