Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) síink büszke az ő ezredére, szilárdan állt az, mint a fal, — nem volt sem panasza, sem kívánsága senkinek. Az elnökválasztás után bizonyosan a kormányelnök úr is büszke lesz a többségére, mely hasonló gondos előkészítés után nyilván az ország szabad akaratának megnyilvánúlása lészen. A parlamenti élet sülyedése, a törvényhozási mód. Ha az állami élet ily nagyfontosságú mozzanatainál is a pártfegyelem és pártérdek legyőzi a parlamentarizmus valódi hivatását és erkölcsi erejét: a valódi népakarat szabad megnyilvánálását, — el lehet képzelni, milyen könnyűséggel mellőzi azt a tisztelt koalíció az egyszerű törvényjavaslatok tárgyalásánál! Aki színről-színre látja, közvetlen közelről hallja, a parlamenti tárgyalásokat, az bátran beszélhet minálunk a parlamentárizmus csődjéről. Szó sincs és a dívó rendszer mellett szó sem lehet itt az érvek harcáról és egymás meggyőzéséről. Korlátolt időn belül beszélhetnek ugyan a szónokok, amiről nekik éppen jól esik! —- Legritkábban is beszélnek a tárgyról! A kormány tagjai a vitával nem törődnek, — elvétve, ha jelen van közülök valaki. A ház tagjainak érdeklődése is minimális. Lia a szóáradatnak vége van, az elnök kérdésére az előadó felemeli a kezét, vagy feláll és a csengetésre betóduló többségi »honatyák« erre az adott jelre hasonló mozdulattal teljesítik törvényhozói feladatukat. A törvény így megszületett és a módosító indítványok százai belefulladnak, újra, meg újra, az örök feledésbe. Az ellenzék szerepe, feladata és hivatása. Kérdés, hogy mire jó ez a sok hiábavaló munka ? Van-e egyáltalán értelme ? Különösen van-e értelme a minden pozitív munkából ilykép úgyis kirekesztett ellenzéki nemzeti kisebbségek szempontjából? Van! — Mert a mi áldatlan közállapotaink között a parlamenti szónoki emelvény még az egyedüli hely, ahonnan, ha nem is a maga egészében, de messzebb hangzóan el lehet 107