Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)
Kassa Története - Kassa a mohácsi vész után
nács Illenfeld Ferenc olmützi származású kassai ágyú- és harangöntővel új harangokat önttetett, 1557-ben a Szent Orbán s 1558-ban a Szent János harangot. Az előbbi ma is hallatja szavát a Szent Orbán kampaniléből, az utóbbit a dóm északi tornyából 1926-ban levették s ma a kassai múzeum homlokzati udvarán látható. Az 1556-iki tűzkatasztrófában leégett a domonkosok és ferencrendiek temploma és kolostora is. Az óriási kárt a kolduló rendek helyrehozni nem tudták, ezért kénytelenek voltak a várost elhagyni. Időrendi szempontból ide kell iktatnunk azt a történeti adatot, hogy a Magyarországon 1558-ban megszervezett első rendszeres postajáratba Kassa is belekapcsolódott. Ez a járat Pozsonyból indult ki. A Vágvölgyén, Liptó vármegyén, Lőcsén és Eperjesen át haladt és Kassa volt a végállomása. A kassai postamester 3 lovat volt köteles készenlétben tartani, fizetése pedig a forgalmat igénybevevőktől kapott illetményeken kívül 250 frt. volt. Maria Antal első kassai postamestert hivatalában Par Bertalan, 2 1 Par Nondinus, Wolzogen András követték. 2 2 Abaújmegye hatósága 1559-ben oly kérvénnyel fordult I. Ferdinánd királyhoz, hogy a dezolált állapotban lévő két kassai klastrom valamelyikét a széplaki bencés apátság és a mislyei premontrei prépostság javainak jövedelméből s a kassai polgárok támogatásával restauráltassa és iskolának rendeztesse be, amelyben tudós tanárok az elhanyagolt magyar ifjúságot, stipendiumokkal is támogatva, tudományos kiképzésben és vallásos nevelésben részesítsék, ami nemcsak a pusztuló országnak, hanem a katolikus vallás ügyének is javára szolgálna. 2 3 2 1 ,.Ego Bartolomeus de Par, italus, sacrae caesareae regiaeque Maiestalis etc. in Ungaria urbe Cassoviensi postarum magister ..." Par Bertalan végrendelete 1565 november 25-én, Kassa városkönyvében. 2 2 A Pozsony—Kassa közti postajáratot később Lengyelország és Szatmár felé is megszervezték. E hálózatok a szatmári béke után Buda csomóponttal a Paar-intézménybe olvadtak s 1780-ban a helytartótanács hatáskörébe jutottak. — Semsey Mihály Posta és távíró Abauj-Torna vármegyében. Magyarország vármegyéi és városai, I. k. 447—448. 2 S ,,Id autem hac via potissimum fieri posse putamus, si S. M. V. bona pertinentia ad abbatiam Zeplak et praeposituram Myslye ad unum 68