Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)

Kassa műemlékei - A premontreiek, egykor jezsuiták temploma

lakásába zárva tartották és éheztették őket. Az áldozatok előre látták sorsukat, gyónással, imádsággal s egymást buz­dítva készültek a vértanúhalálra. Körösinek ajánlatot tettek, hogy ha megtagadja hitét, neki adják az egész széplaki apát­ságot. A tagadó válasz után szétkapkodták az atyák ruháit, csekély értékű tárgyait s a kápolnájukat is kirabolták, majd Bay Zsigmond tiszt vezetésével martalócok rontottak be s az áldozatokat ütlegelték, kínozták, ruháikat lerángatták s me­zítelen testüket fölhúzták és fáklyákkal égették. Körösi és Grodeczky fejét levágták, Pongrácz fején mély sebeket ejtet­tek s mindhármukat a ház bűzös szennycsatornájába dobták, ahol Pongrácz még húsz órán át gyötrődött. Testüket a városi tanács kivétette és földbe hantoltatta el. A mártírok holt tete­mét az 1620-iki békealkudozások idején rendezett mulatságon Forgách Zsigmondné Pálffy Katalin Bethlentől egy táncfor­duló árán megszerezte s vörös selyembe burkolva a sáros­megyei Sebesre, majd a hertneki templomba vitette, ahol az ereklyék 15 esztendeig őriztettek. Inrien 1635-ben Nagyszom­batba szállították a klarisszák templomába, majd amikor ezt a rendet II. József feloszlatta, a tetemeket a Szent Orsolya apácák őrizték. Boldoggáavatásuk 1905 június 15-én történt, amely római ünnepélyen Kassa-egyházmegyét Bubics Zsig­mond megyéspüspök koadjutora, dr. Fischer-Colbrie Ágos­ton püspök képviselte. A vértanúk ereklyéi jelenleg Kassán, Nagyszombatban és Esztergomban nyilvános tisztelet tárgyai. 1 1 Körösi (Crisinus, Crisnig) Márk 1589-ben a horvátországi Körösön (Krizsevci) született, tanulmányait Bécsben, Grácban s Rómában végezte. Mint !615-ben felszentelt papot 1616-ban Pázmány Péter esztergomi érsek a nagyszombati iskola tanárává, majd igazgatójává nevezte ki. 1618-ban kanonok lett s a káptalan széplaki birtokainak kormányzását bízták reá. Széplakról gyakran látogatta meg a vele szoros barátságban lévő kassai jezsuita atyákat s az ő körükben érte őt a vértanúhalál is. — Pongrácz Tstván Erdélyben Alvincen született 1583-ban. A Jézustársaság rendjébe lépve 1604-ben tette le a szerzetesi fogadalmat. Tanulmányait Kolozsvá­rott, Brünnben, Prágában, Laibachban Klagenfurtban végezte. Pappá 1615-ben szentelték s Homonnán a gimnázium prefektusa lett. 1618-ban a Kassán létesített misszió-állomás vezetését vette át. — Grodeczky (Gro­dziecki, Grodecz) Menyhért a sziléziai Teschenben született 1584-ben. Mint jezsuita növendék Bécsben, Brünnben, Neuhausban, Grácban és Prá­gában tanult. 1616-ban pappá szentelték, eleinte Prágában s a közelében lévő Kopaniny nevű községben működött. 1618 december havában Kas­sára küldték hogy Pongrácz atya mellett a német és szláv ajkú katonák és hívek lelki gondozója legyen. .392

Next

/
Oldalképek
Tartalom