Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)

Kassa műemlékei - A Szent Orsolya-rendi apácák temploma és zárdája

utcai ház összeépítésével nyerte. E házak egyikét Esterházy Antal adományozta. Az építéshez II. Rákóczi Ferenc feje­delmi bőkezűséggel járult hozzá. Az 1710-iki pestis alkalmá­val 17 apáca vesztette életét, a többiek falura költöztek s csak 1713-ban tértek vissza. A konvent apáca-utcai részét 1758-ban Szapári Pál gróf özvegye, Károlyi Anna a saját költ­ségén építtette föl. A zárda Fő-utcai második emeletét 1858­ban, a Mészáros-utcait 1877-ben emelték. A hatalmas konvent a rendtagok lakásain kívül azelőtt helyet adott még az inter­nátusnak, elemi, polgári, kereskedelmi és felsőbb leányisko­láknak, sőt az 1860-ban alapított tanítónőképző-intézetnek is. Ezen iskolák évenkint. 1200—1500 leánynövendéknek nyúj­tottak minden fokú kiképzést. A zárdának jelenleg óvodája, négy osztályú elemi és polgári iskolája s két évfolyamú női kereskedelmi szaktanfolyama, az Angelineum épületében pe­dig leánygimnáziuma és tanítónőképző líceuma van. A zárdához tartozott a Bubics-utcán gyönyörű kertben 1905-ben modernül épített és berendezett női gazdasági iskola. Az intézet 20 holdas, parkká és kertté mintaszerűen berende­zett területen épült. 80—100 bennlakó növendék befogadására képes. Tantárgyai voltak az elméletieken kívül: főzés, sütés, női kézimunka, fehérnemű-varrás, ruhavarrás, ruhamosás, kertészet, állattenyésztés, tejgazdaság. Tanterve felkarolta a kertészet, majorgazdaság, méhészet és háztartás minden ágát. Ezenkívül a fehérnemű- és felsőruhavarrást, szabászatot, ka­lap- és művirágkészítést, szőnyeg- és gobelinszövést, az ösz­szes női kézimunka-technikát, festészetet, batikolást, zongora-, német- és francia nyelv tanítást. Az intézetet a csehszlovák impérium 1919-ben feloszlatta. Az épület földszinti részét szlovák elemi iskolák részére foglalták le, emeleti részében 1926-ban a kassai hitközség, majd 1930-ban a Jézustársaság rendje a tanulóifjúság részére internátust rendezett be. A jelenleg ,,Angelineum"-nak nevezett épületet az Orso­lya-rend 1937-ben a jezsuitáktól visszavette, benne leány­gimnáziumot és tanítónőképzőt nyitott meg. 1938 november 2-ika után magyar nyelvű leánygimnáziumot, tanítónőképző líceumot és internátust tart fenn. Ez az intézet egy 1906-ban épült, gyönyörűen kiképzett és fölszerelt kápolnával rendelkezik az Ür Jézus Szent Szívé­nek díszesen faragott oltárával. 25* 387

Next

/
Oldalképek
Tartalom