Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)

Kassa Története - Kassa régi bíráskodása

1757 december 20-án Demeczky László polgár tehénpász­torát, Petrovszky Ádámot, fajtalankodásért a tanács két szombati napon 80 bot büntetéssel sújtotta. » • » 1764 május 15-én a tanács azt a határozatot hozta, hogy külvárosban a kóborlások, részegeskedések, tánc és minden­fajta kihágások, káromlások, botrányok miatt a hostáti vendég­lőkben a tánc csak este 10 óráig engedtetik meg s azon túl bármily rendű, vagy nemű személy találtassék az utcán, ezt az éjjeli darabontok azonnal vezessék be a városba, hogy a magas magisztrátus által kiszabott büntetéseket kérlelhetet­lenül megkapják. » * » 1764 május 18-án Brassay György urat, aki egyébként a magas tanács tagja volt, mivel a részegeskedéstől nem tudta magát megtartóztatni, a magisztrátus felújította az ellene már emiatt egyszer megindított eljárást és a tanácstagságától fel­függesztette. « * » 1764 június 20-án Lebenszkire és feleségére, akik össze­férhetetlen és veszekedő természetükkel az egész utca békéjét és nyugalmát állandóan zavarták, a városi magisztrátus azt határozta el, hogy telküket megbecsülés u+án két szomszédjuk között felosztják és megállapított összeg fejében bérbeadják. • • * 1765 január 2-án a -magisztrátus korbácsolás terhe alatt betiltja a nyerészkedési játékot, az esti 9 órán túl a kávé­házban való tartózkodást s meghagyja a strázsamestereknek, hogy a záróra után ott talált polgárokat vezessék haza, akik másnap kötelesek a városi ügyész (fiscus) előtt megjelenni. * • * 1765 március 1-én a tanács büntető határozatot hozott a zsidóknak a városban való tartózkodásáról a következőkép­pen: ,,Ebbe a városba bejönni szokott zsidókra nézve el­határoztatott, hogy ezek az egyes polgárok házához szál­lásra ne fogadtassanak el; hanem a vendéglőkbe szállja­nak, a városban pedig csupán nappal tartózkodjanak, éjszakára pedig a Zöldfa vendéglőbe menjenek; ha pedig 274

Next

/
Oldalképek
Tartalom