Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)
Kassa Története - Kossuth Lajos levelezése Poszner Gábor kassai polgárral
Majd egy egész hónapig utazott, míg ide ért, 's azon gond mellett, melyet a vasúti hivatalok az ily nemű áruk gondviselésére fordítani szoktak, épen nem fognék csodálkozni, ha a bort megtöröttnek találnám, mert fehér boraink nem igen állják a hosszas vesztegetést, a mindenféle bűzzel saturált vasúti raktárokban, vagy szállító kocsikon. Hanem hát erről sem ön, sem senki nem tehet. Nagyon levagyok kötelezve ön szívességéért. A bor árát, értesítéséhez képest 14 forintban sietek ide rekesztve megküldeni, 's kérem önt jelentse az eladónak Lederer András úrnak is köszönetemet azon figyelmeért, hogy (a mint írja Ön) pinczéje legjavát volt szíves kiválasztani. De azt már nem szeretem, hogy ugyanazon áron adta, melyen maga megvásárolta volt, mert ez már kedvezés, mit elfogadni nehezemre esik annál inkább, mert világosan kikötöttem volt, hogy a dolog tisztán üzletinek tekintessék. Már az is némi önlegyőzésbe kerül, hogy öntől magán ügyben a közbenjárás fáradságát 's idő vesztegetését elfogadom. De hát ezt elfogadom, még pedig őszinte szíves köszönettel, hanem ezen túl nem szeretem magamat lekötelezettnek tudni. Volt idő, midőn a megemlékezés némi jelei jól estek volna lelkemnek, mert örömet okoztak volna annak, ki hányatott életem vigasztaló angyala volt. Most! — no de hadd' ne panaszkodjam .. . 2 Ha egyszer alkalmam leend (adj' Isten legyen) önt nem magán, hanem köz ügyben felkérni valamire egy perczig sem vonakodom önnek nem csak fáradságát, hanem ha keilend — áldozatkészségét is igénybe venni, mert a köz ügy mindnyájunk ügye, 's a Hazának mindennel tartozunk, a mit érte tehetünk. Mégis vagyok győződve, hogy ezen tartozás érzete, az én saját keblemet sem hevítheti melegebben, mint az ön becsületes, hazafias keblét hevíti. — Hanem Kossuth Lajos magán ügye nem a Haza ügye, 's annak a csökönyös vén embernek hóbortjai közé tartozik, hogy szívességeket nem szeret elfogadni, 's pedig nem amolyan kompólti menyaszszonyos affectátióból, hanem egyszerűen azért, mert nem elég gazdag, hogy szívességeket viszonozhasson. Ismervén e gyöngémet, képzelem röstelte ön, hogy valami pletyka ember bekürtölte a hírlapokba a világra ható nagy újságot, hogy nekem valaki Kassáról egy hordó bort küldött ajándékba. Persze nevetségessé akart tenni, az ellenzéki lapok meg azt a bakot lőtték, hogy" 2 Kossuth Lajos hitvese, Meszlény Terézia, született 1810-ben, meghalt 1865 szeptember 1-én. 204