Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)

Kassa Története - II.Rákóczi Ferenc szabadságharca

kapitány s a helyőrség tisztikara üdvözölte őt. A Szent Erzsé­bet dóm bejáratánál a papsággal Pethes András ansariai cím­zetes püspök s az egri káptalan nagyprépostja az uralkodókat megillető szertartással fogadta a nagyságos fejedelmet s ve­zette a szentélyben elkészített trónusára s végezte az ünne­pélyes hálaadó Te Deumot. Ezután Rákóczi gyakrabban tartózkodott Kassán. Kegye­lettel kereste föl a nagyanyja, Báthori Zsófia által a jezsuiták számára emelt templomot, amelynek sírboltjában 1677 augusz­tus 19-én édesatyját s 1681 március 16-án nagyanyját temet­ték el s haláluk évfordulóján buzgón vett részt háznépével együtt az érettük végzett szentmisén és gyászszertartáson. Résztvett a domonkosok és az Orsolya-apácák templomának istentiszteletein is, de leggyakrabban a szállásul szolgáló pa­rancsnoki palotával szemben lévő ferencesek templomát láto­gatta ájtatosságainak végzésére. 1708-ban a nagyszombati reggeli szertartáson Bede József ferencrendi atya énekelte előtte az ,,Exultet" kezdetű éneket s ez esetről, valamint ma­gáról a fejedelemről s kíséretéről, egyik később írt s a kassai zárda História Domusában is megörökített levelében, a kö­vetkező jellemző adatokat jegyezte föl: „Rákóczi Ferenc Fejedelem előtt sokszor éneklettem. Igaz az, hogy amidőn az Exultetet (nagyszombati ének) énekeltem és oda jutottam: Respice etiam ad devotissi­mum Principem nostrum Franciscum (tekints a mi igen buzgó fejedelmünkre Ferencre is), a térdemet előtte meg­hajtván, felkelt ő is, és mély reverentiát tett. A nagy ol­tár előtt a sekrestye felől lévő Sanctuarium fala mellett szokott volt ülni. írhatom, hogy ájtatos Ür volt; azt soha nem látta Ember, hogy ide s tova nézett volna a templom­ban; vagy könyvbül, vagy olvasón öszve tett s fel emelt kezekkel imádkozott. Amidőn a Templomba jött egy Compania mind Nemes Ifjakbul álló Gavalléria két sor­ban ment előtte kardosan, amidőn a Sanctariumba érkez­tek, két sorban állottak a székek között, és jóllehet azon Nemes Ifjak közül kik Arianusok (unitáriusok), kik Cal­vinisták, kik Lutheránusok, kik Catholikusok voltak, de a Templomban semmi legkisebb csintalanságot nem tet­tek. Elevatiokor a Catholikusok le térdepeltek, a többiek tisztességesen fennállottak. Rákóczi Ferenc ugyan Fejede­lemnek termett szép Ember volt, magas termetű, szép ábrázatú, gesztenye színű bodor hajú, ha egy néhány 143

Next

/
Oldalképek
Tartalom