Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)

Kassa Története - Simplicissimus és Evila Cselebi adatai Kassáról

Táncuk csaknem mindig a balett s nagyon csinosan és rendesen táncolnak, nem úgy, mint a németek, vagy franciák, akik pedig igen büszkék a capriolejukra 9 (táncugrásukra). De hát hagyjuk meg mindenkinek a magáét. A temetéseknél a koporsót többnyire lazurral, vagy kék­színű török vászonnal vonják be s reá tehetségük szerint, sok száz sárga, vagy fehér szöggel csinosan kiverik az el­húnyt nevét és címerét. A koporsót ketten, négyen, vagy néha nyolcan viszik. Előkelő dolog, ha két, három, vagy négy sirató asszonyt fogadnak fel, akik fátyolba burkoltan halad­nak a koporsó mellett, sírnak, jajgatnak, keseregnek, többnyi­re éneklő hangon; panaszkodás közben megnevettető szava­kat is mondanak, például: hogy miért halt meg, ha volt miből megélnie, vagy hogy szép felesége volt; a nőnél pedig, hogy szép fiatal férje volt, szépek a gyermekei, nagyon tisztelték, vagy hogy ilyesmikhez hozzá juthatott volna és más effélé­ket. A legközelebbi barátok feketében jelennek meg, a töb­biek szép díszben, mindenféle színű ruhában, mint valami lakodalmon. Az előkelők temetéséhez többen kardot is köt­nek fel. Aki nagy temetési kíséretet kíván, a különböző cé­heknek bizonyos összeget fizet le, s akkor a céhmester bün­tetés terhe alatt elrendeli a tagoknak a kivonulást s így pén­zért bárki szép halottas kíséretet is szerezhet magának. A mészáros legények húshagyó kedden furcsa játékot űznek. A Lőcsei-ház vendéglő és az ezzel szemben lévő örsház között kötelet feszítenek ki s ennek közepe tájára, lábánál jól összekötött ludat akasztanak fel. A legények meg nem nyergelt lovakon vágtatnak el a kötél alatt, hogy a lúd fejét elkapják s ezt addig folytatják, míg sikerül egynek a lúd fejét elszakítani. Ez a győztes azután gyorsan elnyargal, hogy zsákmányát jól elrejtse, mert a többiek utána iramodnak, hogy azt tőle elvegyék. Aki a lúd fejét megszerzi, az lesz egy évig a legények feje s az iparnál különleges kiváltságai van­nak. 1 0 • Szökellő tánc. 1 0 A lúdnyak szakasztás a mészáros legények régi farsangi szokása volt Kassán. Már Bethlen Gábor fejedelemsége idején a következő följegy­zést olvassuk a tanács 1620 február 27-iki jegyzőkönyvében: „Mészáros 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom