Henszlmann Imre: Kassa városának ő német stylű templomai (Pest. [s. n.], 1846)
Előszó
polgármester úrnak, ki, mint akkori jegyző, semmi fáradságot nem kiméit, hogy az ügyemre használható iratokat kezembe kerítse. A' város titkos levéltárátóli általános eltiltást sok tekintetben Goczigh Ignácz úr barátom és néhai iskolatársam pótolta, midőn nagybátyja szinte néhai t. Goczigh Ignácz úr által, és még olly időben lemásolt okiratokat közlött velem, mellyben azok minden szem előtt nem őriztettek annyi féltékenységgel, mint most, és e' közlésnek köszönöm jelesen azon legnevezetesebb két okiratot is, melly a" nagytemplomnak a XIII. században keletkezését minden kétségen kívülivé teszi. Végre alig hiszem, hogy valaki egyet ne értsen velem, ha e helyen Novák András ácslegénynek köszönetemet fejezem ki, ki miután egy előde 1776-ban olly felötlőleg roszul fedezé a nagy templomot, mégis a' legközelebbi 1846-bani tűzveszély alkalmával saját élete veszedelmével e' rosz és minden józan tapintattal merően ellenkező tetőt megmenté, hogy az által az alatta levő dicső épületet is megmenthesse. Pesten, julius 18-kán 1846. Dr. Henszlmann Imre.