Flórián Kata: A kassai német szinészet története 1816-ig (Prešov. Flórián Kata, 1927)

A rendszeres darabok győzelme. Hilverding, Mayer és Dietemayer. 1744-1784

segített, csak a tűzveszélyt növelte. Nem is volt szabad a kályhákat csak szénnél fűteni, a mágnásoknak is fel kellett hagyniok eddigi szokásukkal, hogy fáklyafénytől kisérve járjanak a színházba. 1) A szurokfáklyavilágítás is állandó félelemre adott okot. Könnyen ért­hető, hogy ilyen körülmények között a színházat igen kevéssé láto­gatták és különösen a nemesség maradt távol. A középiskolai tanuló­ifjúságnak már eddig sem volt szabad színházba járnia, a főiskoláso­kat pedig éppen ez évben tiltotta el az akadémia igazgatójának rende­lete a színháztól, egyrészt mert ott oly dolgok is hallhatók — mondja az Akadémia 1781/82.-i évkönyve 2) — amelyek károsak lehetnek a serdülő ifjúságra, másrészt pedig mert alkalom nyi'lnék szabadabb életű személyekkel való érintkezésre, ami a tanulmányokban való elő­haladást nagy mértékben hátráltatná. Mindezt a bevétel sínylette meg és mivel az igazgatónak helypénz címén a városi pénztárba 8 frt-ot kellett fizetnie, februárban pedig szerződése értelmében egy előadást a kórház javára rendeznie, 3) tél végére 143 frt 23 kr-ral tartozott a városi magtárnak. Tavasszal ugylátszik javult valameny­nyire a helyzet: Hilverding április 15-ig adósságának nagyobb részét letörlesztette. 4) De a jobb idők nem tarthattak sokáig, mert a kitűnő társaság május végén már elhagyta a várost. Későbbi sorsukról sem­mit sem tudunk. * * * 1782/83. telén a színészetnek nincs nyoma Kassán. 1783. nyarán Mayer József és Dietelmayer József igazgatók pá­lyáznak a kassai játszási engedélyért. Ez a társulat csak 4 hónappal azelőtt alakult, midőn a Mayer, Dietelmayer és Landerer házaspár, Homung Antal, ifjabb Mayer és Braun k. a. kiváltak a pesti színház kötelékéből és Budán uj társulatot szerveztek. Ez a dátum jelzi a budai rendszeres szinészet kezdetét, s ) Tavasszal ott játszik az u j társulat, de nyár elején már a kassai színházért pályázik Mayer. Magas pro­tektorai voltak. Báró Alvinczy kérésére gróf Sztáray kassai kamarai adminisztrátor jár közbe érdekében a városnál, biztosítva ezt július 8-án Budán kelt levelében, hogy Mayer úgy társulatának színvonala, mint megbízhatóság dolgában elődeit magasan felülmúlja. 6) Ami a megbízhatóságot illeti, az ugyan, mint látni fogjuk, sok kifogásra adott okot, de hát azt a pártfogók előre nem tudhatták. Egyelőre az ajánlásnak meg volt a várt eredménye. A magisztrá­tus nem támasztott nehézségeket, sőt alkalmas épület keresésére is gondolt, mert arra, hogy az igazgatók Hilverding faszínházának he­!) Kassai városi levéltár. 1782. évi tan. jegyzőkönyv 4. és 17. 1. 2) Idézve Czobor: i. m. 104. L 8) Kassai városi levéltár. 1782. évi tan. jegyzőkönyv. 65. és 170. 1. U. ott. 124. 1. 5) Kádár J.: i.m. I. 23. 1. 6) Kassai városi levéltár. Acta Theatr. 1783/482. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom