Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)
Sikabonyi Antal: Jókai és szlővárosa
— 90 — a jónak, a nemesnek oxigénjével, semhogy a lélek kincsei ne sziporkáztak volna jobban. A mi életünk szomorú szizifuszi munka volt. Valahányszor felértünk volna a tetőre: munkánk eredménye mindig legördült. Bizonyos periódusokban mindig újból kellett kezdenünk munkánkat. Tragédiánk: semmiből alkotni mindig mindent Sorsunk: magunkban bírni mindig mindent Ennek a tragédiának, ennek a sorsnak a megtestesítői Jókai hősei. Szinte szimbólumai. Minden készség megvan bennük mindenre, s minden készséget csak magukban találnak meg. Túláradó tevékenység jellemzi az ő korának embereit s regényeinek hőseit egyaránt. Az erőnek folytonos feszültsége. Rohanó ár ez az akarat, mely a munka ezer eszközét hömpölygeti tarajos hátán. Gátja kétfelől: az emberi szív hatalma s a fajszeretet érdeke. Nincs előttük semmi kivihetetlen. Akaratukat az a hit edzi, ami a tiszta ősmagyar lélek legmélyén munkál, ami ősfoglalóinkat vezette, hogy keressenek hazát töretlen utakon át és semmiből alkossanak, két kezükkel és lelkükkel mindent Művészete több mint szimbólum: a munka eszköze. Az ő művei képesek mindig arra, különösen oly szerencsétlen korban, mint a mai, hogy: lelket adjanak lelketlen korunknak. Az ő művészete nem a népmesék hangja, hanem történelmünknek és fajunknak szive-verése. Beöthy Zsolt Jókai képzeletvilágát, képzeletvilágának alkotó módját, alakjainak túlnövését az emberi mértéken a néplélekből magyarázza. Lehet azonban: hogy a kor levegőjének a hatása működött ebben. Nagyszerű alakokat teremtett, de nagyszerű alakokat teremtett akkor ez a mi csodálatos ötven évünk is. Érzéseinek kutató vesszeje mindig tovább hatol, mint a szem látóköre. A természet pompája és az emberek gyarlóságai mögött mindig láttatja, vagy legalább sejtteti a láthatatlan erőket s a fölöttünk uralkodó törvényeket, amelyeket büntetlenül áthágni nem lehet s amelyek nemzik s mozgatják gyarló létünket S mindezek bemutatására a mesét találja a legalkalmasabb köntösnek. A mese: a halhatatlan, az örök, amit az élet szűk horizontjai nem korlátoznak. Alakjai mindig egy érzéki s egy képletes világ határán mozognak. S ha az események szálai a mese melegebb légkörében szétfolynak is, azon át s mögött azért mindig megérezzük a mai szemünknek szokatlan szépséget a mai életünknek ismeretlen eszményt s a mai hitetlen lelkünk előtt kóborló hitet