Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Sikabonyi Antal: Jókai és szlővárosa

— 88 — küzdelmeken át, dicsőségen, fájdalmakon keresztül mindjobban eltűnjön Komárom elől. De a szülőváros megvigasztalódhat. A várost ért szenvedések, természeti csapások, a város nagyszerű alakjai, társadalmi élete s a drága emlékek mind már rajzanak a költő lelkében, hogy nemsokára, sűrűn, egymásután életre keljenek szebbnél-szebb leírásokban. Elsőnek is viszontlátjuk Etelka bájos alakját, ki röviddel a családi pletyka után, szivében nagy csalódással, keserűséggel, egyre jobban hervad, mígnem sírba viszi magával bánatát. Megjelenik mint Kőcserepy Vilma a Kdrpdthy Zoltán-ban .„. Látjuk Komáromot gabonás hajóival, templomaival, szigeti kertjével, irodalmi életével, első alispánjával, Bajtsy András urammal Az elátkozott családban. Élénkbe jönnek a családi-, gyermekkori-, Petőfi-emlékek: a Politikai divatokban, A három királyok csillagában, A jó öreg asszonyban, A látható Isten-ben. A komáromi hires nemesek pompáznak A kis királyok-bein. És hát itt vannak a Domonkosok, a legszebb regényben, Az aranyember-ben. S egész élete: a Tengerszemű hölgy-ben. Dúsan kamatoznak az otthoni csendes, emberkerülő évek. A magába szivott benyomások kivirágzanak. Alig van regénye, amelyben legalább egy-egy alakon, egy-egy képen komáromi szin, komáromi iz, komáromi hangulat ne borongna. Ez volt Jókainak Komárom. Életét is akomáromi „Geleitschein" menti meg, mikor Tardonán rejtőzködik, a Habsburg rémuralom idején. S hogy mi volt neki igazán Komárom: talán csak akkor látjuk tisztán, ha valahogy visszafelé nézve kivesszük Jókaiból mindazt, ami komáromi benne. Elesnek a legnagyobb, legszebb regények. Hát hiszen még mindig marad egy nagy Jókai, de nem ez: a Jókai, a mi Jókaink. Most már csak ritkán jön haza, inkább akkor, ha valami nagy esemény hívja. Ilyen volt a legfájdalmasabb hír, 1854-ben, hogy édesanyja váratlanul meghalt. Ezzel elszakadt a legdrágább kötelék, ami Komáromhoz fűzte. Közben ugyan némi meghasonlás támadt közöttük Laborfalvi Róza miatt, de a hirtelenkedő fiú már rég megbánta heveskedését. Csak arra kellett gondolnia, amikor beteg volt Pesten, mint sietett hozzá törött karral, ugyancsak súlyos betegen jóságos édesanyja. Megbocsátott már rég a fiának. Csak pár héttel halála előtt irja neki: „én tsak azt óhajtom, hogy mindeniteket boldognak lássalak és mindjárt irj, mert ha nem, hát valamit eladok..." (Pénzzavarban voltak a fiatalok. De hol volt már ekkor Komáromnak s a komáromi családoknak régi gazdag-