Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Sikabonyi Antal: Jókai és szlővárosa

— 84 — körben rajzolgat s az apát, amint büszkén mutogatja a rajzokat s rejtegeti a Bibliában. (Kedvvel rajzolgat élete végéig. Ö maga írja: „még egy másik múzsának a nyomai keresztezték utamat, a festészeté." Akkor tanárait, később regényalakjait, regényei tájait rajzolja vagy festegeti; telvék velük kis naplónoteszai). De akkor lesz csak boldog az édesanya és az apa, amikor Pestről egy fiatal író, látogatóban itthon, meglátja a kilenc éves gyermek két versikéjét, s közölteti azokat a Regélőben és a Társalgóban, megjegyezvén alattuk szerzőjük korát is. Büszke a rokonság, büszke a félváros: hogyne érezné ezt meg a gyermek! Még jobban magába húzódik: ő különb mint a többi fiu. Érzi, benne van valami, ami nincs a többiben. S ez az érzés, ha öntudatlanul is, kezd dolgozni benne. Szorgalmasan olvasgat. Figyeli magát, figyeli az életet. Ezt az érzést a meleg családi kör, a rokoni szeretet, „a poéták hazája", a derék Tóth Lőrinc szerezte meg a fiúnak. „Az én pályám nem volt annyi küzdéssel összekötve", — irja később a „Magyar költők sorsá"ról szólván. S ki mondja, hogy az élet ilyetén kezdete nem volt elhatározó a gyermek életére? Több irását azonban nem látta az apa, akinek névnapjára még e megjelent vers előtt „tsinált" egy „pitziny köszöntőt". Két évre rá — közben Pozsonyban van, mint cseregyermek német szón, — az első fájdalom borul a kis Móricra. Meghal az apa, s ez az első csapás annyira összetörte lelkét, hogy halálos beteg lett. Hálásan emlékezik meg Jókai ezidőből még Eszter nénjéről, s Vály Ferencről, későbbi sógoráról. Még nem szól a kis harang a kollégium tornyában, mikor a kis Móric már Vály professzortól tanulja az iskolai stúdiumokat, s a különböző nyelveket. Mily féltő szeretettel néznek utána, kivált Eszter, a Szombathy-utcából, amikor elindul, egész addig, mig be nem fordul a „Musis positum" felírással ékeskedő hires, ősi épületbe. (Ez az egyetlen a Jókai emlékeket őrző épületek között, amely ma is változatlanul áll hajdani formájában). A kollégiumban rendezett ! műkedvelői színielőadások — Csokonai „Gerson du Malheureux"-je — voltak első komolyabb irodalmi élményei. Színházba ugyan előbb is elvitték, amikor a nagy színészek játszottak, s később is elment Vályékkal, amikor^ az örökös gyászt viselő édesanya már lemondott az ilyetén szórakozásokról: de a kollégiumi előadásról emlékezik meg úgy mint az első feledhetlen élvezetről.