Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)
Sikabonyi Antal: Jókai és szlővárosa
— 77 — Jókai és szülővárosa Irta: Sikabonyi Antal Mi a költő? Magából, magáért lángol, a maga, népe és az emberiség gyönyörűségére. Érte van minden. Neki szolgál minden. Dalolhatja önmagát, dalolhatja a mindenséget. Övé az egész Kozmosz. A népek sietnek meríteni a gyönyörök kútjából. Ha leigázta a legnagyobb hatalommal az emberiséget, elfordíthatja arcát keserű mosollyal, mint Michelangelo Győzője. Boldog költő! így a nagy, hatalmas nemzeteknél. Nemzete fia — az emberiség világpolgára. Mi a költő? Magából lángol, de nem loboghat magáért. Szűk határok kis népének ő gyújt mécsest, hogy láthasson a magára hagyatott sötétben. Hitet kell nyújtania, reményt kell keltenie s csak magános, ritka percekben dalolhatja legmagát. Még jó ha népének kis hire ölébe kapja ; a karok fáradtak, a szemek, gyöngék, a lélek lomha. Hiába is kopogna az emberiség tündérkapuján; nem siet feléje senki, ha kérdik is: ki ez az ismeretlen idiómán beszélő idegen ? A nagy szellemek világabroszán parányi csillag ő, egzotikum, ha ráesik a buzgó kutató tekintet. Érte van minden, de leginkább csak a nyomor. Neki szolgál minden, de inkább csak a megalázottság. A néma ajkon azonban hivő mosoly ragyog. Szegény költő! így a kis nemzeteknél. Népe fia — árva nemzetének tanítómestere. Ó, de mi a költő az elhagyatott nemzetnek? Egyetlen reménység . . . Óh, ti boldog nemzetek, ti nem tudjátok, mi az: vigasztalni egy kétségbeesett, gyászba, pusztulásba sülyedt nemzetet, ébresztgetni később, — a 48-as szabadságharc utáni időkben, — a hitét elvesztett, tévelygő, tetszhalott népet, majd a jobb jövőre mutatva bátorítani, nevelni, boldogítani ! Közben bujdosni nádasok erdejében, félni börtönöktől, nem magunkért, álneveket keresve idegen, képzelt világba menekülni, hogy igy tévesztődjenek meg az üldöző vérebek, kik emberbőrbe bújva üldöztek mindent, ami magyar. S a nemzet mégis értsen a képzelt világok, képzelt alakok meséjén. Óh, ti boldog nemzetek, ti nem tudjátok, mi az: Rachel nyelvén zokogni, búcsúzó gólyával üzenni!
