Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Pap Ferenc: Jókai Mór és Gyulai Pál

— 73 — képzelet varázshatalmának hódol; ha Gyulai a való élet talaján áll, Jókai az álmok tündérországában érzi magát otthon ; az egyik józanul számit, a másik maga a megtestesült magyar lelkesedés. A két eredeti íróegyéniségben az a két ellentétes erkölcsi hatalom tükröződött vissza, melyek az 1848/49-iki szabadságharcra következő két évtizedben a magyar nemzet sorsát intézték : Deák éleslátása és Kossuth törhetetlen hite. E szerint alakult ki szerepük is a nemzet életében. Míg Gyulai hiú ábrándokat tépett szét, Jókai a kétségbeesés idején vigasztalt és reményt ébresztett. E benső kapcsolat ellenére Jókai és Gyulai, mint a magyar irodalom különálló csillagai, haladtak tovább pályájukon anélkül^ hogy egymás irányát megváltoztatták volna. Jókai ugyan azt mondja, hogy sokat köszön Gyulainak, ez azonban inkább bóknak, mint valóságnak látszik. Jókai regényírása ugyanis a mult század hatvanas és hetvenes éveiben, mikor Gyulai leginkább szemügyre vette, határozottan magyar, egyéni, szinte öntudatos romantikává fejlődött a költői egyéniségnek minden varázsával és túlzásával, mesterfogásaival és művészi tévedéseivel. Ettől fogva költészete legfeljebb annyiban mutat változást, amennyiben képzelete évrőlévre fegyelmezetlenebbé vált s erkölcsi felfogásába mind több lazaság csúszott. Gyulai is mereven ragaszkodott irodalmi irányához, sőt későbbi birálataiban gyakran a költői képzelet rovására emelte ki a művészi számítás nyomait. Sokkal inkább egyesült a két iróegyéniség hatása a magyar elbeszélő irodalom fejlődésében. Ennek kétségkívül legfontosabb tényezője Jókai legbecsesebb irodalmi hagyatéka, páratlan elbeszélő művészete volt. Ha azonban elbeszélőink kiemelkedtek az anekdoták könnyelmű gondolatköréből s az emberi életet lényegében akarták megérteni, ha a jellemrajznak erősebb lélektani alapot vetettek s történeti regényeiket a korok szellemének mélyebb tanulmányozásán építették fel, mindebben egyúttal Gyulai műbirálatának vezető elvei érvényesültek. A romantikus eszménynek és lélektani realizmusnak, Jókainak és Gyulainak egyaránt része volt abban, hogy elbeszélő irodalmunk a mult század utolsó negyedében megőrizte magyar jellemét s nem vált külföldi irodalmi mozgalmaknak, főkép a francia naturalizmusnak utánzatává. A romantikus világnézet s a reális költői felfogás együttesen menthetik meg költészetünket a jövőben is attól, hogy szélsőségeknek essék martalékul. Minél inkább beborul korunk szemhatára, annál inkább megszállja lelkét a megváltás vágya. A forrongó szenvedélyek és lázas sejtelmek hatását pedig mi korlátozhatná inkább