Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Császár Elemér: Jókai világnézete

— 63 — emelő, bátorító tudat az olvasóra: íme, a világ nem olyan rossz, az emberek nem olyan gyöngék, az élet nem olyan szürke és sivár, mint a pesszimisták hirdetik. Vannak még, ha csak Jókai regényeiben is, nemes lovagok, akik az eszményekért élnek; küzdelmük nem meddő szélmalomharc, hanem győzelmes út a boldogsághoz. Jókaiban a néphit tündére öltött testet: megadta neki a sors, hogy széppé, boldoggá varázsolja a halandók életét. Nekünk, magyaroknak, Jókai optimizmusa kétszeresen kedves, mert nem állt meg az élet és az emberek idealizálásánál, hanem eszményi fénybe vonta nemzetünket és a magyarságot is. Rajongó szeretettel csüngött hazáján, nemzetén és faján; ez a lüktető szeretet, párosulva az ő határtalan optimizmusával, minden költői alkotását a magyarság glorifikációjára emeli. A magyarnak még fogyatkozásai, hibái is kedvesek, erényeivel pedig fölülmúl más emberfiát. Azáltal, hogy mindig a magyarság nagyságát, kiválóságát, dicsőségét hirdeti: emeli a nemzeti öntudatot, erősíti a hazafias lelkesedést. Voltak, akik megütköztek ezen. Hűvös „objektívek" és fanyar bölcsek azt mondogatják, hogy Jókai, hízelegvén a nemzet hiúságának, megrontotta a magyarságot, azt a hitet keltette benne, hogy a magyar, mint az Úr választott népe, nem szorul komoly, nehéz munkára, hanem megél a puszta ábrándozásból, nagyságának hitéből. Mesebeszéd! Ha igaz volna, akkor tűzzel-vassal ki kellene irtani a népmeséket s mindazt a költészetet, mely az élet szomorú, lehangoló képeivel szembeállítja a mesevilág bűbáját s az életre hivó, az élet vágyát fokozó optimizmus száműzésével a pesszimizmus volna az egyedüli jogosult világnézet, a pesszimizmus, mely a maga következetes megvalósulásában nemcsak az emberi értékeknek, hanem magának az életnek is tagadása — a megsemmisülés ! Boldog időkben, mikor a nemzet duzzadó tetterővel halad az emelkedés útján, mikor pezsdül az élet, a munka s a szerencse kedvezése magasra lobbantja a faji öntudatot, nem kell tüzelni a nemzeti érzést, lobog az magától. De Jókai legnagyobb regényeit az abszolutizmus idején írta, mikor a bécsi kormány az országot a nyers erő jogán eltapodta, törvényeinket félredobta, nemzetünket a szolgaság jármába verte. Jókai ekkor a szenvedő, tetterejében megbénított, zsarnok uralom bilincseiben sorvadó, nyomorúságában már-már reményevesztő magyarságnak a maga rajongó hitével és páratlan optimizmusával édes varázsitalt nyújtott. S mialatt a magyar föld erejétől, a magyar lélek nagyságáról csábos képet