Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Takáts Sándor: Jókai, a jó kertész

— 57 — nyugati népek regényíróinak műveiben. Mily messze esik ezektől a mi Jókaink, aki minden fáról és virágról reális megfigyelés alapján ir, aki maga oltogatja gyümölcsfáit, maga szemezi rózsáit s minden fának, cserjének, gumónak ismeri a természetét. Aztán van még más valami is, ami csakis a mi Jókainkban található. Ha ő a természet alkotásaival foglalkozik, lelke szinte szárnyat ölt s oly varázserővel ír, hogy még azokat is magával ragadja, akiknek a természet szépségei iránt vajmi kevés érzékük van. S mi ennek a a magyarázata? Imigyen csak az olyan költő írhat, aki maga is rajongó szeretettel csügg a természeten, aki szívvel-lélekkel rabja a fának és a virágnak. S Jókaink az volt. Fecskefészeknek nevezi a maga kertjét, melyet egy elhagyatott kőbánya területén valóságos paradicsommá tett. Ha itt a kertjében foglalatoskodott, gondjai elültek, öröme tisztább, lelkesedése forróbb lett. S minden fája és virágja eszméket keltett benne. O maga írja egy alkalommal: „Gondterhesen járkáltam künt a kertemben, akkor még fiatal fácskáim közt s íme, mint Mózesnek a csipkebokor, nekem a ribizkebokor sűgta meg, hogy kezdjek meg egy művet." Bár Jókainak jósága csak virágot hintett, mégis sokszor kellett tövisbe gázolnia. Kertjében azonban vigaszt talált. Ez a kert még szülővárosát is emlékébe juttatta, mert onnét is hozatott cserjéket és oltó-ágakat. Csoda-e, hogy amit maga teremtett, amit maga nevelt, azt lelke mélyéből szerette. A föld, — úgymond — amiben fái élnek, az ő költeménye, az ő életének története van azokban megírva. „Óh, — írja felesége halála után, — milyen nagyon szerettük mi a fákat, a mi fáinkat, miket magunk ültettünk." Hogy Jókai minő kertész volt s mi mindenhez értett, azt jómaga megírta Kertgazddszati jegyzetek című, 1896-ban megjelent munkájában. Kevesen ismerik e derék munkát, pedig ennél bájosabb, szellemesebb és vonzóbb kertészeti könyvet aligha írtak. Egész sereg hasznos megfigyeléssel szolgál benne s amellett kedves vidámsággal tréfálkozik. Itt, e munkájában jelenti ki, hogy az ő kertje életének feltétele; jó kedélyét és egészségét kertjének köszönheti, hiszen egész házatája fürdött a fölséges ámbraillatbanl Ugyancsak itt sorolja fel az igazi kertész örömeit. „Akinek — úgymond — nem gyönyörűsége az első oltványnak rügyfakadása, akinek nem repes a szive az első virágbimbó kipattanásánál, az menjen a piacra s ne vesztegesse idejét a kertészkedésre." Jókai a természethez, a fákhoz és a virágokhoz való hűségét koporsójáig vitte. S akit idefent a róluk való ragyogó ábrándok annyiszor elringattak, ott lent a sírban is kedves fáiról és virágai-