Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)
Erdélyi Pál: Jókai
— 34 — az események logikája; hogy a regénynek minden műformájában és minden korok művészi gyakorlatában az elbeszélés és a mese a gerince. Nagyon jól tud elbeszélni, mestere az illúzió keltésnek. Természetesen és érdekesen visz magával regényes világába, lebegve tart annak árján, egészen elragad, elringat és megbűvöl. Ezért van, hogy eszünkbe sem jut a reális való keresése, meséinek történeti hűsége, vagy lélektani problémáinak kicsinyesen részletező, utólagos elemzése, hősei jellemrajzának vizsgálata. Minderre nincs időnk, röpít ömlő előadása árján, fantáziája szárnyán saját egyéni és alanyi igazságának magas régióiba. A szubjektív igazságnak meggyőző beállítása az, amit regényei költői hitelének vagy költői céljai művészi igazságának joggal nevezhetünk. A kritika csak később és csak hidegen állapíthatja meg, hogy hčsei inkább típusok, mint egyének, de elfelejti azt, hogy abban a földfeletti romantikában nem is igen lehetnek egyének, hanem ha nem tipusok. Azután megmutathatja, hogy meséje gyakran szakadozott, szövésében keresettség és következetlenség is fordul elő, de elfelejti, hogy az ő hímes meséit nem a való élet bordáin szőtték A kritikának még más megjegyzései is vannak, lehetnek. Az író azonban ritkán dolgozik a kritika kánonjait szeme elé rögzítve; azonfelül a kritikai felfogás is változik időnkint, fejlődik az alkotó irodalommal, vagy ragaszkodik ősi primitiv igazságaihoz. Jókai a romantikus műelv uralkodása idején toppant be a magyar — utólag hozzátehetjük — a világirodalomba s a kritika is más mértékkel értékelte akkor a romantikus regényt. Jókai végig megmaradt romantikusnak, de a kritika éhesen vetette magát a naturalista regény elméletére. De ha a naturalista íróknak szabad volt új elméleteket állítani föl a regény számára és arra írni mintegy bizonyító példákul a maguk regényeit, csak Jókainak nem lett volna szabad, hogy hű maradjon hajlamaihoz, tehetségéhez? Kétségtelenül joga van erre minden írónak, de viszont joga van minden olvasónak is arra, hogy válasszon irók és elméletek között. A naturalista regény elmélete alá valóban nem vonhatók Jókai regényei, sőt azokra a regénynek általános elmélete szerint is sok, jogos észrevételt lehet tenni. Mégis, valahol hibának kell lenni s a hiba ott van, mikor a géniuszt nem saját mértékével mérik. Ha Jókait tekintem kánonnak, hová lesznek a naturalista regényírók Meriméetől Zoláig, viszont, ha Goncourt elméletét követem, „a regény valóban tündérmese felnőttek számára." A kritikai elmélet s az írói gyakorlat fejlődésének azonban van egy mindennél hatalmasabb bírája: a műbölcselet. Gautier
